
A korábbi árakhoz viszonyítva olcsóbban végzi az utcák takarítását Csíkszeredában a város többségi tulajdonában levő Eco-Csík Kft., amely januártól vette át ezt a szolgáltatást.
2013. január 12., 12:372013. január 12., 12:37
2013. január 13., 17:512013. január 13., 17:51
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület decemberi ülésén döntött arról, hogy januártól a város többségi tulajdonában levő Eco-Csík Kft.-re bízza a megyeszékhely utcáinak takarítását, miután az AVE Huron céggel, amely korábban ezt végezte, nem hosszabbítottak szerződést. A cég át is vette a feladatot, mint Pál Tamás csíkszeredai ügyvezetőtől megtudtuk, téli időszakban ez az utcai szemeteskosarak ürítését jelenti a város által kijelölt program szerint, illetve a közterületen található szemét összegyűjtését. Az ügyvezető elmondta, hogy a cégnél létszámbővítés is történik. „Egyelőre kilenc személyt alkalmaztunk, még várhatók további alkalmazások is, de erről később lesz döntés” – közölte Pál.
Az utcák takarításához gépi felszereltségre is szükség van, a cég két, porszívás végzésére alkalmas autót szerez be, egy kisebbet és egy nagyobbat. Ugyanakkor szükség lesz két, 3,5 tonnás kapacitású, az utcákon összegyűjtött hulladék elszállítására alkalmas szállítójárműre, billencsre is. Ezeket február folyamán szerzik be, közbeszerzési eljárás során – tudtuk meg. Pál Tamás hozzátette, a cégnél tökeemelés nem történt, a vállalatnak saját költségvetéséből kell beszereznie a célgépeket.
Olcsóbb szolgáltatás
Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre azt mondta, az új szolgáltató tíz százalékkal olcsóbban végzi az utcák takarítását és a járulékos tevékenységeket, mint a korábbi. „Ez az ár tíz százalékkal kisebb annál, mint amelyet a másik szolgáltató tavaly alkalmazott, és amelyet idén emelni akart” – vázolta Szőke, hozzátéve, a szolgáltatás díja több munkafolyamat árából tevődik össze, a porszívózás, kézi és gépi seprés, szemeteskosarak ürítése, utcák locsolása mind külön egységárat képvisel, és van ahol órában, máshol négyzetméterben számolnak. Az Eco-Csík Kft. feladata lesz a hagyományos tavaszi nagytakarítás elvégzése is a városban, a hóolvadás után pedig már meg kell kezdeni az utcák porszívózását is – tájékoztatott Szőke Domokos.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!