Átmeneti segítség tucatnyi fiatalnak

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Felavatták csütörtökön az átmeneti elhelyezést nyújtó szociális központot Csíkszentmártonban. A több mint 200 ezer eurós pályázatnak köszönhetően három ház épült, amelyekben 12 fiatal kezdheti el nagybetűs életét.

Barabás Hajnal

2013. május 30., 18:502013. május 30., 18:50

2013. május 30., 19:032013. május 30., 19:03

Korszerű berendezésekkel, számítógépekkel, tévével, mosógéppel, valamint jól felszerelt konyhával és hálószobával ellátott faházakba költözhet Csíkszentmártonban 12 olyan fiatal, aki a 18. életévét betöltötte, és elhagyta már vagy el fogja hagyni a gyermekvédelmi rendszert.

„Két nevelőt alkalmazunk, akik segítenek a fiataloknak önálló életet kezdeni, az első legfontosabb dolog a munkahely keresése azoknak, akik végezek már, akik pedig még tanulnak, azoknak az iskolai előrehaladását támogatják. A független élethez hozzátartozik a főzés, a takarítás, a mosás is, illetve itt lehetőség van kertészkedésre, veteményezésre, ezekhez nyújtanak segítő kezet a nevelők” – ismertette a központ működését Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője. „Reméljük, jó lesz itt élni” – mondta Részeg Levente, az egyik ház leendő lakója. „Önállónak kell lenni, igaz, még nem dolgozok, de érettségi után Magyarországra szándékozok menni gombát szedni” – árulta el terveit.

Az átmeneti elhelyezést nyújtó szociális központ avatóján Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere elmondta, reméli, olyan áldás lesz ez a központ a fiatalok számára, mint ez az eső a földeknek – utalva arra, hogy a szalagvágáskor éppen csepergett az eső. A létesítményt Vakaria Béla lelkész szentelte meg.

A létesítmény létrehozását a Világbank finanszírozta közel 196 ezer euróval, Hargita Megye Tanácsa pedig önrészként több mint 22 ezer euróval járult hozzá a pályázat megvalósulásához. A projekt 2011 novemberében indult, a felépült három házban pedig 3 évig tartózkodhatnak ideiglenesen a gyermekvédelmi rendszert elhagyni készülő fiatalok. A faházak földszintjén egy konyha és egy nappali meg az illemhely kapott helyet, az emeleten pedig két hálószoba két-két ággyal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés