
Fotó: Kristó Róbert
A csíkszeredai Petőfi utca tavaly felújított szakaszán a járdaszegély mellől beljebb helyezik a parkolásgátló oszlopokat, mert akadályozták az autókból való kiszállást.
2013. április 05., 14:282013. április 05., 14:28
2013. április 07., 18:362013. április 07., 18:36
Sok bosszúságot okoztak a felújított utcában parkoló autósoknak a járdaszegélyhez közel elhelyezett vaskos oszlopok, mert bármelyik parkolóhelyen állt meg az autó, a járda felőli oldalon vagy az első vagy a hátsó ajtót alig résnyire lehetett kinyitni miattuk. Volt, aki az oszloptól minél távolabb állt meg autójával, így viszont még jobban leszűkült az amúgy sem széles úttest.
A cölöpöket most kivették a helyükről, de nem elsősorban emiatt, hanem mert láthatóan rozsdásodtak – tudtuk meg Antal Attilától. Az alpolgármester elmondta, nem volt megfelelő a korrózióvédelem a fémből készült oszlopokon, ezért most újra le kell kezelni ezeket. Ha már elmozdították, egyúttal át is helyezik, a járdaszegélytől beljebb kerülnek, így nem akadályozzák a járművek ajtajainak nyitását. Az alpolgármester hozzátette, a felújítást kivitelező cég ezt saját költségére végzi el, bár nem ők tévedtek, mert az oszlopok elhelyezésekor a terv előírásait követték.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!