Átadó ünnepség a Sapientián

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nemcsak kívülről, hanem belülről is meg kell újulnia az egyetemnek, új szakokat, képzésirányokat kell létrehozni – hangzott el hétfőn, a Sapientia egyetem felújított csíkszeredai épületének átadó ünnepségén.

Barabás Hajnal

2015. április 20., 19:122015. április 20., 19:12

2015. április 20., 22:292015. április 20., 22:29

Befejezték a Sapientia EMTE csíkszeredai épületének első fázisban tervezett felújítását, ez alkalomból hétfőn ünnepséget tartottak. A szalagvágást megelőzően a nagy aulában osztották meg ünnepi gondolataikat az illetékesek.

Kató Béla, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke felszólalásában kiemelte, több mint kétmillió eurót költöttek a csíkszeredai épület felújítására, ezáltal megteremtették a külső feltételeket, viszont – mint fogalmazott – jó diákok és jó oktatók nélkül hiábavaló lenne mindez. A kuratóriumi elnök ugyanakkor kifejtette, a jövőben duális képzést (egy olyan szakoktatási rendszert, ahol az oktatási intézmény az elméleti szakoktatást, a gazdasági szféra pedig a gyakorlati oktatást biztosítja) szeretnének megvalósítani, hogy a diák az egyetemre való belépés pillanatában tudja, hol fog dolgozni, elhelyezkedni.

„Ezt is elvégeztük, de ezzel még nincs vége” – kezdte beszédét Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, utalva arra, hogy sikerült befejezni az egyetem felújításának első fázisát, de még számos munka van hátra a teljes átalakuláshoz. Mint részletezte, az épület most már nem úgy néz ki, mint egy szálloda, hanem úgy, mint egy egyetem, majd hozzátette: nemcsak a falak teszik az egyetemet, hanem a tudás átadása, olyan tudás átadása, amelyre szükség van ebben a térségben.

Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a magyar kormány fontos szerepét hangsúlyozta az erdélyi magyar tudományegyetem létrejöttében, amelynek működéséhez a mai napig biztosítja a forrásokat. „Nemcsak kívülről, hanem belülről is meg kell újulnia az egyetemnek. Új szakokat, képzésirányokat kell létrehozni, erősíteni, amelyek egyszerre adnak választ a helyi és a világban tapasztalt gazdasági kihívásokra. Legfontosabb az, hogy az itt végzett hallgatók el tudjanak szakmájukban helyezkedni, itthon tudják tudásukat hasznosítani, gyümölcsöztetni” – emelte ki a főkonzul.

Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja a felújítási tervekről, majd az augusztustól mostanig zajló kivitelezésről beszélt, a munkálatok alatt felmerülő problémákat is megemlítette, hiszen párhuzamosan zajlott az oktatás és az átépítés az épületben. „Az utóbbi két évben felvételt nyert hallgatóink majdnem fele a helyi szakközépiskolákban, gimnáziumban végzett. Ez a képzési helyszín éppen azon tehetséges tanulók számára nyújt továbbtanulási lehetőséget, akik szerény körülmények között élnek, ezért nem tudják felvállalni a más városban való tanulás magasabb költségeit” – állapította meg Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja. Felszólalásában kifejtette, hogy a legnagyobb veszély a térségre nézve a továbbtanulás feladása, hiszen a gettósodás, a teljes elszegényedés folyamatának törvényszerűségei között éppen ez szerepel. „Elterjedt Csíkban az a tévhit, miszerint hiába tanul tovább valaki, nem nőnek általa az elhelyezkedési esélyei. Soha ennyi lehetősége nem volt egy fiatalnak érvényesülni, mint most” – hangsúlyozta Kósa.

Felújítás kétmillió euróból

Az egyetem épületének átalakítása tavaly augusztustól idén áprilisig tartott. Ez idő alatt többek között kicserélték az ajtókat és az ablakokat, rendbe tették a tetőzetet, felújították a kollégiumi szobákat, új szemináriumi termeket alakítottak ki, valamint hőszigetelték a homlokzatot. Emellett új fűtésrendszerrel és internethálózattal, szerverteremmel gazdagodott az egyetem. Megszüntették az épület lépcsőzetességét, új termeknek, szobáknak adva helyet, és létrehozták a jövőbeni űrszínház szerkezetét. Az egyetemi könyvtár fölött kibővítették az épületet egy új résszel, ahol szintén laborok számára alakítottak ki helyiségeket. A munkálatok több mint kétmillió euróba kerültek.

A következő lépésben szeretnék befejezni a homlokzati munkálatok földszinti és emelt-földszinti részét, tanszéki termek kialakítását és a tetőtér beépítését. A harmadik fázis az épület nyugati részén tervezett bővítést, valamint a térrendezési munkálatokat foglalná magába.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés