„Számomra a színház megnyugvás”

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Volt ő már rendőr, de halottakat is vitt el. No persze csak a színpadról, mert egyébként a színfalak mögött tevékenykedik. Farkas Dénes mintegy másfél évtizede a Csíki Játékszín színpadmestere.

D. Balázs Ildikó

2015. május 21., 12:562015. május 21., 12:56

A színpadmester felel a fényért, a díszletért, a háttérből irányítja a produkciót a produkciófelelőssel együtt. Összefogja, irányítja a fény- és hangtechnikával megbízott, a díszletekért felelős munkatársak tevékenységét.

„A háttérmunka kevésbé látványos, de nagyon fontos. A néző persze csak a díszletet látja, abba, ami a színfalak mögött történik, nem lát bele. A háttérmunka nagy felelősség, a rendező által betanított mozgásokat az előadás érdekében nagyon pontosan kell elvégezni, ezért pontos szervezést igényel mind a bemutató előadáson, mind a legutolsón” – magyarázza munkája alapját Farkas Dénes. A Csíki Játékszín színpadmestere szerint a színfalak mögött mindig egészséges feszültség van, legyen az az első vagy akár a huszadik előadás, hiszen „az ember akkor rontja el, amikor úgy érzi, hogy mindent nagyon jól tud, és nem figyel”.

Azt mondja, szereti az olyan előadásokat, amikor nemcsak műszakosként kell helytállni, hanem ilyen-olyan módon a színpadon is feltűnnek. Figyelmesnek kell lenni – meséli –, a darab rendezője például betanítja, hogy milyen jelszóra kell egy adott díszletet a színpadra vinni. Most például a Három arany hajszál című mesejátékban is akad színpadi munkájuk. „Amikor Kozma Attila azt mondja, pattanjatok, a három műszakos egyszerre tolja be a kutat és a fákat. Mindennek megvan a helye és az ideje. A néző nincs, ahonnan tudja, de a színész igen, hogy az adott kellék hová kell érkezzen, ha ez nem történik meg, csúszik minden. Egyszer akár improvizálni is lehet, de ha már a huszadik előadásnál is improvizálni kell, arra a műszakosra bizony nincs szükség”.

Hogy a munka gördülékenyen haladjon, jól ismerik az előadás szövegét is, a darab betanulásánál a műszakos kollégákat az utolsó három-négy hétben vonják be, ilyenkor ők is részt vesznek a délelőtti, délutáni próbákon. „Élvezzük is. Van még egy kollégám, Kiss Ernő, a kelléktárvezető. Ha nem is kellékes egy darabban, ott van a kellékes mellett. Szerintem ilyen ember más színháznál nem is létezik. Én is szeretem a színházat, de szerintem ő az a kolléga, aki a legjobban szereti. Most játszik a Három arany hajszál című mesejátékban is, és nagyon ügyes” – meséli büszkén.

Persze kisebb, talán a nézők által észre sem vett baki történhet, s bár „veszekedések nincsenek, mert a színházban ennek nincs helye”, ilyen esetben a szidás nem marad el – derül ki beszélgetésünk során. Aztán ott vannak a kiszállások, ezek is izgalommal járnak, hiszen nem tudni, hogy a különböző színpadokon hogyan lehet felszerelni a díszletet. „Ha este fellépése van a társulatnak, mi már reggel elmegyünk, mire megérkeznek a színészek, minden elő van készítve. Mikor ők elmennek, mi szépen összepakolunk, hazajövünk és itthon kipakolunk. Megtörténik, hogy jóval éjfél után érünk haza” – jegyzi meg.

„Talán máshol nem is tudnék dolgozni. Persze nagyon meg kell szokni, sok türelem kell. Jó csapatunk van, mindent megbeszélünk, és próbálom a csapatot jól összefogni” – mondja. Kedvenc előadásai közé tartozik az Isten pénze és a Viktória című darab, de nagyon szereti a Három arany hajszál című mesejátékot is. „Számomra a színház megnyugvás” – jegyzi meg derűsen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés