„Sokan jártak ide fürödni”

Gyimesközéplokon talán nincs is olyan felnőtt ember, aki valamikor ne járt volna oda fürödni és ne tudna ezt-azt a fürdő múltjáról. „Valamikor a Kalfáséké volt, aztán államosították, elvették és a néptanács működtette. A forradalom után a tulajdonosok visszaigényelték, majd eladták. Jó minőségű víz volt, reumás betegségekre javallott, sokan jártak kezelésre ide. Vele szemben volt egy bodega, az emberek megfürödtek, átmentek, megittak egy sört, megettek egy miccset” – vázolja fel néhány mondatban egy gyimesi férfi, akivel útközben találkozunk.

A fürdő a főúttól egy kilométerre, a Sötétpatak völgyben van. A faépületet a forrás fölé emelték, mellette egy kazán- és egy pumpaház található. A gyógyvizet egykor egy malomkerék segítségével a pumpa nyomta fel a forrásból a kazánba. Az épületben egy 3x4 méteres medence található, körben kádakkal. Jelenleg az épület be van omolva, a malomkerék ott hever mellette már több mint tíz éve. „Tengerszint feletti magassága kb. 1000 méter. A források vize meszes, magnéziumos, lítiumos, vasas bikarbonátú víz. Fürdő kúra alkalmas reuma, idegmegbetegedések, női bajok gyógyítására” – írja az épületen. „2003-ban volt egy árvíz, ahogy félrevitte a malomkereket, az most is úgy van. A tetőn esik be az eső, rothad el minden. Vele szemben egy barakk volt. Aztán az új tulajdonos épített egy nagy épületet oda, de az is le van zárva” – mesélte az egyik szomszéd.

Egy szomszéd, Baliga Emil elmondása szerint annak idején sokan jártak fürödni a fürdőre távolabbról is.

A fürdőről Tankó Gyula volt iskolaigazgatót is megkérdeztük. „Már az 1800-as évek végén írtak róla, aztán egy ügyes kicsi népi fürdőt alakítottak ki. A kicsi magyar időben, a negyvenes években egy felcsíki származású, akinek Csíkszeredában is volt vendéglője, Kalfás egy fürdőhelyiséget hozott létre. Kalfás József (1879-1957) a csíkszeredai ipartestület vendéglőse volt. 1948-ban volt az államosítás, ekkor átkerült a néptanács tulajdonába a fürdő, két alkalmazott volt ott, egy takarító és egy fürdővezető. Ez ’89-ig így működött. Minden tavasszal rendesen várták az emberek a fürdőnyitást, az egy faluünnep volt, az emberek egyszerű ünnepe. Büszkesége volt a községnek. Aztán jött a változás. Valakinek visszaadták, bonyolódott a helyzet, valaki más megvette. Hozzáfogott és melléje egy szállodaszerűséget épített, egy emeletes részt, jó modernet, ahogy a századunk eleje megkövetelte. Egyszer csak minden leállt. Megindult a szétesés. Maradt az az épület, most lassan az eső be kezdett esni, mert az idő foga a tetőt kikezdte. Az emberek is kérdezik mindig, hogy valaki nem mozdít, valaki nem csinál valamit.”

A gyimesi fürdőről bővebben a Csíki Hírlap december 5.-i, pénteki lapszámában írtunk.