Az elmúlt évek talán legforgalmasabb állásbörzéjét tartották Csíkszeredában pénteken. A legtöbben a nyáron megnyíló Dedeman nagyáruház standjánál érdeklődtek.
2013. április 19., 15:162013. április 19., 15:16
2013. április 19., 15:262013. április 19., 15:26
„Reggel kilenckor nyitottunk, és tizenegykor már vége is kellene lennie a börzének, de úgy látom, még egy ideig eltart” – nyugtázza órájára nézve háromnegyed tizenegykor az esemény helyszínének, a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának gondnoka. A börzét a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség szervezte, az eseményre tizennégy cég 154 munkahelyet kínált fel.
A legkeresettebb stand
Az „új” kultúrotthon előterében amúgy is nagy a mozgás, a legtöbben mégis egyetlen asztal körül várakoznak. „Elárusítónak jelentkeznénk” – tudjuk meg attól a két fiatal nőtől, akik abban reménykednek, hogy a Dedeman által meghirdetett hetven elárusítói munkahelyből kettő az övék lehet, igaz, ilyen irányú munkatapasztalatuk még nincs. A férfiak számára is lehetőséget kínál az országos áruházlánc: többek között tíz biztonsági őrt, négy kapust, darukezelőket és kamionsofőröket keresnek. Az áruház a tervek szerint nyár elején nyitja meg csíkszeredai egységét.
A Dedeman kínálata mellett eltörpülő többiek – „a kicsi cégek” – brókereket, elárusítókat, ácsokat, esztergályosokat, vasbetonszerelőket, szakképzetlen munkásokat alkalmaznának. A börze nem mindennapi részvevője a Hargita Megyei Katonai Parancsnokság volt, amely katonatisztet és katonamestert alkalmazna. Standjuknál nem volt tumultus.
Visszajáró vendég
A börzék visszajáró vendége az az I. István, aki immár hét esztendeje tartósan munkanélküli. A pénteki börzére alig akarták beengedni, mondván, amúgy is sokan vannak bent, csak letaposnák egymást.
„Távközlési műszerészként 28 esztendőt dolgoztam a Romtelecomnál, amit a kommunizmusban még országos postai és távközlési igazgatóságnak neveztek. Hét éve bocsátottak el, a munkakönyvet a kezembe kaptam, és útra kerültem. Azóta folyamatosan keresem a munkát, de csak időszakosan tudtam elhelyezkedni” – meséli. „57 éves vagyok, ahhoz hogy 65 évesen nyugdíjba mehessek, még szükségem volna legalább három év szolgálatra. Tartok tőle, hogy nem sikerül. Pedig bármire átprofilálódnék. Szakképzetlen munkát is elvállalnék, mosogatnék is, de oda sem vesznek fel.” Mehetne hat hónapra Svédországba, de előre szóltak neki, kemény fizikai munkát kellene végezni, amit talán nem is bírna meg.
Szomorú tapasztalat
„Tudja meg, hogy kifogásolom a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség munkáját. Hetente járok a csíkszeredai központjukba, hogy lássam, milyen új munkahelyeket függesztettek ki, az irodákban tapasztalt viselkedési mód viszont mindig elszomorít. Fél mondattal odavetik, hogy ne mind keressem őket, hanem nézzem meg, mi van kifüggesztve a folyosón. Segíteniük kellene engem, minket, nem pedig elküldeni” – osztja meg véleményét I. István, aki péntek után is tartósan munkanélküli maradt. 154-en viszont reménykedhetnek.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!