
Fotó: Veres Nándor
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) aggasztónak tartja, hogy kizárólag pénzügyi szempontok alapján hajtanák végre az iskolahálózat átszervezését. A szervezet állásfoglalásában kifejtette, ez hátrányosan fogja érinteni az oktatás minőségét.
2013. december 16., 19:402013. december 16., 19:40
2013. december 16., 19:562013. december 16., 19:56
Az RMPSZ országos elnökségének állásfoglalásában rámutatnak, bár a tanügyi törvény értelmében Romániában az oktatás prioritást élvez, a jövő évi költségvetés nem biztosítja egy minőségi oktatási rendszer működését. Ugyanakkor úgy vélik, hogy bár a beiskoláztatási módszertanban levő megszorító intézkedések az egész romániai közoktatási rendszert érintik, hatványozottan ki fognak hatni a kisebbségi oktatásra, „veszélyeztetik a vidéki kisiskolák létét, komoly összevonásokat írnak elő a városi iskolák esetében, megnehezítik a bentlakást is működtető intézmények helyzetét”.
Az RMPSZ szerint az idei, 72-es számú sürgősségi kormányrendelet által megállapított fejkvóta alapú finanszírozás számos tanintézet esetében akkor sem biztosítja a működéshez szükséges pénzt, ha az osztályok átlagos vagy maximális létszámmal működnek. „A kisebbségi oktatást érintő korrekciós mutató kizárólag csak a kerettanterv által előírt órák kifizetését veszi figyelembe, s nem nyújt védelmet a kis létszámból eredő fenntartási gondokra. A hiányos költségvetésből adódó problémák megoldását az önkormányzatokra próbálják áthárítani, amelyek sok esetben anyagi fedezet hiányában nem tudják ezt felvállalni” – ismertette a helyzetet az RMPSZ.
A szervezet vezetősége szerint indokolt esetben valóban szükség van az iskolahálózat ésszerűsítésére, viszont elhibázottnak tartják, ha ezen folyamat során csak pénzügyi szempontokat vesznek figyelembe, mert ez véleményük szerint a minőség csorbulásához fog vezetni. „Ugyanis a fejkvótarendszer nincs tekintettel a minőségi mutatókra. Például egy iskolai intézmény számára nem előnyös magasan képzett pedagógusokat foglalkoztatni, mert az megterheli a béralapot” – fejtik ki.
Úgy vélik, a szakoktatás kezdetének idejét le kellene hozni tizedik osztályról kilencedik osztályra, és tarthatatlannak minősíti a szervezet elnöksége azt is, hogy az oktatási tárca egyetlen javaslatukat sem vette figyelembe azok közül, amelyeket a közoktatásban használt tankönyvek pályáztatására, megjelentetésére, terjesztésére vonatkozó módszertan módosítására fogalmaztak meg. Ez véleményük szerint csorbítja kisebbségi jogainkat, hátrányos helyzetbe hozza a magyarul tanuló diákokat és a kisebbségi tankönyvkiadásban érdekelt intézményeket. Mindezeket figyelembe véve az RMPSZ azt kéri, hogy tartsák be a kisebbségi oktatásra vonatkozó törvényeket, és konzultáljanak a kisebbségi oktatást érintő kérdésekben az érdekvédelmi szervezetekkel.
A szervezők javában készülnek az idei Sepsi RUN-ra, amely június 12–13-án esedékes. A cél a sporteseményt olyan közösségi élménnyé tenni, amely révén egyben Sepsiszentgyörgyöt és környékét is jobban megismerhetjük.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Élesedik a helyzet a városvezetés és a Hydrokov Rt. között a több utcát is érintő vízszennyeződés kapcsán. A szolgáltató szerint legutóbb már csak egy laborminta bizonyult fertőzöttnek, de május 5-ig nem ajánlja a vezetékes víz fogyasztását.
Az országos lista 38. helyén található Sepsiszentgyörgy a vízért számlázott jelenlegi árakkal – közölték a városi képviselő-testület csütörtöki ülésén, ezzel a kijelentéssel tompítva a kilátásba helyezett drágítások várható hatását.
Elfogadták Kovászna megye idei költségvetését: a mintegy 545 millió lejes büdzséből elsősorban az egészségügyi rendszert és a szociális hálózatot támogatják, de a fejlesztésekről sem mondanak le. Létszám- és béralapcsökkentésről is döntöttek.
Három, faanyagot szállító járművet állítottak meg ellenőrzés céljából a 11-es országúton a hatóságiak Kovászna megyében, a feltárt szabálytalanságok miatt pedig tetemes összegű bírságot szabtak ki rájuk szerdán.
Három autó karambolozott szerdán késő délután Csernátonban. Az elsődleges információk szerint senki nem sérült meg súlyosan.
Szerető családra váró négylábúakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi városünnep keretében, május 2-án és 3-án. A Szent György Napokra kölyökkutyákkal és felnőtt ebekkel látogatnak ki a szépmezői menhely önkéntesei.
Elfogadták Sepsiszentgyörgy költségvetését, amelynek tervezését a késve megszületett országos büdzsé nehezítette. A város több területen visszafogja a kiadásokat, de az oktatási fejlesztéseket továbbra is prioritásként kezeli.
Megérkeztek a kedvezményes gyógykezelési jegyek a Kovászna megyei intézményekhez, ezért már benyújthatók az igénylések a megyei nyugdíjpénztáraknál. A lehetőséggel nem csak a nyugdíjasok élhetnek.
szóljon hozzá!