A mellrák elleni küzdelem Hargita megyében

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hargita megyében is több száz nő számára szerveznek tájékoztató előadásokat a mellrákról egy, hét megyében, több civil szervezet bevonásával zajló projekt keretében.

R. Kiss Edit

2015. január 27., 19:102015. január 27., 19:10

Együtt a mell egészségéért a címe annak a projektnek, amelyet Hargita megyében is elkezdett 2013-ban a Szexuális és Terhességmegelőző Nevelésért Egyesület, kedden Csíkszeredában ismertették eddigi eredményeiket. A projekt helyi irányítója, a marosvásárhelyi Közös sorsok, Román Rákellenes Egyesület munkatársa, Pop Ildikó elmondta, a svájci támogatással megvalósított program célja, hogy tájékoztatást a mellrákról, és tudatosítsa, mennyire fontos lenne szűrővizsgálatokat szervezni az időbeni felfedezésére.

A projekt részeként létrehoztak egy hálózatot az ezen a téren is érdekelt szervezetekkel, amelyekkel együtt végeznek tájékoztató munkát. Később érdeklődőknek képzést tartottak, amely nyomán egy felmérést készítettek a mellrákos betegek helyzetéről, a betegségről való tájékozottságról, az elérhető szolgáltatásokról a megyében. Képzőket is kiképeztek, akik jelenleg és a következő időszakban is, nyárig megyeszerte hét-nyolcszáz személynek tartanak előadásokat a mellrák korai felismerése érdekében. A projektben a csíkszeredai Csíki Anyák Egyesülete, továbbá polgármesteri hivatalok és intézmények, így a megyei népegészségügyi igazgatóság is szerepet vállalt. Ugyanakkor keresnek olyan civil szervezetet vagy személyt, aki a projektben dolgozók segítségével a későbbiekben is felvállalná a mellrák elleni küzdelmet Hargita megyében (ez ügyben Pop Ildikó hívható a 0788-459.601 vagy a 0771-635.440-es telefonszámon).

Hargita megyében a kórházakban, a járóbeteg-rendelőintézetekben van mammográfiás vizsgálat, ezen a háziorvostól kért beutalóval lehet részt venni. Rámutattak arra is, hogy a negyven évnél fiatalabbak számára inkább az emlők ultrahangos vizsgálata ajánlott. A projekt bemutatóján ugyanakkor elhangzott, bár korábban az emlők önvizsgálatát tartották a megelőzés egyik leghatékonyabb eszközének, mára ez változott, mert ha a mellben kitapintható az elváltozás, az már sok esetben a betegség késői fázisát jelenti.

Hargita megyében a 2009 és 2013 közötti időszakban előbb csökkent, aztán nőtt az új mellrákos megbetegedések száma – ismertette Pop Ildikó a megyei népegészségügyi igazgatóság adataira támaszkodva. Ezek szerint a megyében 2009-ben 91 új esetet, 2010-ben 85, 2011-ben 72, 2012-ben 78, 2013-ban pedig 99-et diagnosztizáltak. Mellrák miatti haláleset a vizsgált első évben 36, 2010-ben 28, 2011-ben 39, 2012-ben 25, 2013-ban pedig 42 volt. A betegek életkorát tekintve azt figyelték meg, hogy egyre fiatalabbaknál is jelentkezik a mellrák, a 15-64 év közötti, városon élő betegek sorában 2012-ről 2013-ra megkétszereződött a betegség előfordulása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Nagyszünet a közeli műfüves pályán, amíg zajlik a felújítás

Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.

Nagyszünet a közeli műfüves pályán, amíg zajlik a felújítás
2025. szeptember 12., péntek

Lezárták a nyomozást és vádat emeltek Barti Tihamér, Kurkó András és több közpénzügyi tisztségviselő ellen

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.

Lezárták a nyomozást és vádat emeltek Barti Tihamér, Kurkó András és több közpénzügyi tisztségviselő ellen
2025. szeptember 12., péntek

Ezeket az útszakaszokat zárják le Csíkszeredában a Running Festival idejére

Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.

Ezeket az útszakaszokat zárják le Csíkszeredában a Running Festival idejére
2025. szeptember 11., csütörtök

Jövőre felújítják a Búza és a Levendula utcákat Csíkszeredában

Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.

Jövőre felújítják a Búza és a Levendula utcákat Csíkszeredában
2025. szeptember 11., csütörtök

Vadiúj mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság

Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.

Vadiúj mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság
2025. szeptember 11., csütörtök

A Micimackó napközi alárendeltségébe került a csíkszeredai bölcsőde

Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.

A Micimackó napközi alárendeltségébe került a csíkszeredai bölcsőde
2025. szeptember 10., szerda

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején

Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején
2025. szeptember 10., szerda

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park

Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park
2025. szeptember 10., szerda

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében

Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében
2025. szeptember 10., szerda

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában

Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában