Közös felelősségünk, hogy lesz-e jövője a szerzetesi, papi életnek – hangzott el azon a csíksomlyói kegytemplomban szombaton megtartott ünnepi szentmisén, amelyen a szerzetesrendek közösen adtak hálát hivatásukért. A hagyományok szerint Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a katolikus egyház az Isten kegyelmét befogadókra irányítja a figyelmet.
2013. február 02., 20:352013. február 02., 20:35
2013. február 02., 21:582013. február 02., 21:58
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján ünneplik a megszentelt élet világnapját, amelyet még II. János Pál pápa rendelt el 1997-ben. Ebből az alkalomból papok és a szerzetesek közösen adnak hálát hivatásukért. Az ünnepre az egyházmegyében meghívást kapnak a szerzeteseken és szerzetesnővéreken kívül a plébániákon működő közösségek vezetői és a lelkiségi mozgalmak képviselői is. A katolikus egyház ezzel a szentmisével is a Krisztusba vetett hitre hívja a kereső embereket, akik az élet kérdéseire új utakat keresnek, hogy Jézuson keresztül találják meg önmagukat és életük célját.
„Ezen a napon összegyűlnek a szerzetesek, hogy megünnepeljék azt a kegyelmet, hogy Istennek szentelt személyek. Hogy tanúságot tegyünk az Istentől kapott hivatásunknak a szépségéről, mélységéről, hogy ünnepeljük Istennek a kegyelmét” – fogalmazott ünnepi prédikációja során Bőjte Mihály ferences szerzetes. A csíksomlyói rendház vezetője kifejtette, a szerzetesi élet egyik legfőbb sajátossága, hogy tanúságot tesz arról, hogy az evangélium megélhető.
„Krisztus meghívása egy olyan életforma, amely összefogja életünket. A szerzetes remélhetőleg nem egy életidegen, furcsa emberfigura a mai társadalom számára, hanem egy olyan személy, aki az életet a maga teljességében választja” – hangsúlyozta az egyházi elöljáró. Elmondása szerint a szerzetesi életforma választása egész életre szól, és sok lemondást igényel. „De a kegyelem teljessége megéri azt, hogy hátralevő életüket Istennek ajánljuk. (...) Ha Isten népe, a családok, a szerzetesi közösség kitart Isten szeretetében, akkor bízhatunk abban, hogy új hivatások fognak születni” – folytatta a rendházfőnök. Hozzátette, a megszentelt életet élők közös felelőssége, hogy lesz-e jövője a szerzetesi, papi életnek. „Olyan életformát kell a fiatalok elé vinnünk, amelyek során kedvet kapjanak arra, hogy ők is elinduljanak a hivatáskeresés útján, hogy felhasználják az Istentől kapott kegyelmet, befogadják azt” – hangsúlyozta prédikációja során Bőjte Mihály ferences testvér.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
szóljon hozzá!