Fotó: Kristó Róbert
A különböző, fiatalokat érintő függőségekről is szó eset azon a kedden kezdődött négynapos nyíltnapsorozaton, amit a Gyulafehérvári Caritas csíkszeredai szakemberei szerveztek a megyeszékhely 7–12. osztályos diákjai számára. A péntekig zajló programsorozatra több száz fiatal jelezte részvételi szándékát.
2013. április 03., 16:112013. április 03., 16:11
2013. április 03., 18:542013. április 03., 18:54
Első alkalommal szerveztünk kimondottan fiataloknak szóló nyílt napokat – fogalmazott Kelemen Eleonóra. A Gyulafehérvári Caritas közkapcsolatokért felelős munkatársa elmondta, céljuk az, hogy a csíkszeredai Petőfi utcában működő ifjúsági központban zajló programokat ismertessék a hét során. Négy napra vonatkozó témakínálatot állítottak össze, a különböző tanintézetek diákjai többek között a függőségekről, önkéntességről, pályaorientációról vagy éppen a mozgáskompetencia fejlesztéséről szóló tevékenységek közül választhattak.
„Hatalmas az érdeklődés a fiatalok részéről. Majdnem minden napra beteltek a helyeink. A legfelkapottabbak a függőségekről és a pályaorientációról szóló tevékenységeink” – említette az illetékes. Mint azt a Caritas munkatársától megtudtuk, a programsorozat első napján, kedden azt mutatták be a részvevőknek, hogy miként lehet valaki a Caritas munkatársa, illetve hogy mit jelent önkéntesnek lenni. „Ma nyolcvan fiatalnak tartottunk előadást, melynek során különböző függőségekről beszéltünk, erről szóló kisfilmeket is vetítettünk. Ugyanakkor tippeket próbáltunk adni számukra azzal kapcsolatban, hogyan tudjanak viszonyulni bizonyos élethelyzetekhez” – magyarázta a szerdán lezajlott programról Kelemen.
Ennek a napnak a meghívottja egyébként a csíkszeredai születésű, de Kolozsváron tevékenykedő Kalóz János pszichológus volt. A szakember közel kétórás előadáson beszélt a mai fiatalokat érintő függőségi problémákról. „Az érzéseikre hatva próbáltam egy olyan információcsomagot átadni, mely révén nagy valószínűséggel megérzik a kábítószer-függőség igazi sötétségét, valóságát. Arra szerettem volna rávezetni őket, hogyha ilyen helyzettel találkoznak, akkor mérlegelni tudjanak, hogy a kíváncsiságnak engednek, vagy inkább az életet választják” – fogalmazott a szakember.
A dizájnerdrogok a felkapottak
A pszichológus érdeklődésünkre elmondta, jelenleg az a tendencia, hogy az alkoholfogyasztás egy kicsit visszaszorult a fiatalok körében. „Ez azért van, mert négy-öt éve megjelentek a piacon a dizájnerdrogok. A fiatalok jelentős része pedig úgy tudja, hogy ezek használata legális. Egyébként nagyon sok téves információ kering ezekről a szerekről, a fiatalok például azt hiszik, nem okoznak függőséget” – említette a szakember. Hozzátette, ezen típusú drogok elterjedését jelentősen elősegíti, hogy nagyon könnyen hozzá lehet férni, emellett nem kell sokat fizetni értük.
„A fiatalok sajnos nem tudják, hogy ezek a drogok a klasszikus kábítószerek alapanyagaiból vannak előállítva. Így pontosan olyan függőséget tudnak okozni, mint bármelyik klasszikus kábítószer. Jelen pillanatban országszinten ez a jelenség dominál, ezen szereknek a használata átvette a klasszikus drogoknak és az alkoholnak a helyét” – említette a pszichológus.
Elmondása szerint a szakemberek még mindig keresik a megoldást erre az új helyzetre. „A prevenciós technikákon alakítottunk egy kicsit. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk például a helyes életvezetésre. Arra próbáljuk rávezetni a fiatalokat, hogy mindig a probléma megoldásán dolgozzanak, ne pedig a következményeinek – ami ebben az esetben a különböző negatív érzések lehetnek – gyors elnyomására törekedjenek pszichoaktív szerekkel. És ha nem tudják megoldani, akkor kérjenek segítséget” – említette a pszichológus, aki egyúttal a kolozsvári Báthory Szülői Szövetség támogatásával zajló drogprevenciós program vezetője is.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.
Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
szóljon hozzá!