
Fotó: Gecse Noémi
Juhok, kecskék, szarvasmarhák és sertések vágására alkalmas az a vágópont, amelyet pár vállalkozó kedvű csomortáni hozott létre az idén. A nemrég felavatott létesítmény beüzemelését egy kis mészárszék elindításával egyszerre tervezik.
2018. augusztus 08., 11:442018. augusztus 08., 11:44
2018. augusztus 08., 12:492018. augusztus 08., 12:49
Hajdúnánási példát ültettek gyakorlatba Csíkcsomortánban, községi vágópontot hozott létre ugyanis pár gazdálkodni szerető helybéli. Petres Kálmán ötletgazda érdeklődésünkre elmondta, az említett magyarországi település polgármesterével, Szólláth Tiborral – aki maga is elkötelezett biogazda – való jó kapcsolata okán fogalmazódott meg az az ötlete, hogy több fiatal gazdával utazzanak Hajdúnánásra tapasztalatcserére.
Fotó: Gecse Noémi
Ezt mozdította előre az a 2017- ben megjelent törvény, amely lehetőséget biztosít kis méretű vágópontok létrehozására: az év elején
Fotó: Gecse Noémi
Első lépésként az Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szakembereivel egyeztettek az engedélyeztetéssel kapcsolatban, az ő segítő hozzáállásukkal nem jelentett problémát ez a folyamat. Mivel arra törekedtek, hogy minél gazdaságosabban tudják létrehozni a vágópontot, így
– részletezte az ötletgazda. Hozzátette, a tennivalókhoz szükséges anyagiakat az ebben érdekelt gazdák biztosították, mellettük pedig voltak olyanok, akik munkájukkal – villanyszerelő, kőműves, vízgázszerelő – kapcsolódtak be a kezdeményezésbe. Így kalákában alakították át a gazdasági melléképületet, amelyben
Fotó: Gecse Noémi
Meggyőződésük, hogy egy ilyen létesítmény szavatolja a biztonságos felvásárlást és a megfelelő árakat a gazdák számára, továbbá az állattenyésztéssel való foglalkozást is vonzóbbá teheti a faluban, községben – fejtegette Petres Kálmán. Azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy nem igaz az a vélekedés, hogy ma már senki nem akar Székelyföldön gazdálkodni, hiszen a meghirdetett, de végül a megyében el nem indult sertéstenyésztési De minimis-támogatásra mintegy húsz csomortáni gazda tett le igénylést több mint 150 malac továbbtartására. Amikor kiderült, hogy nem indul el a program, Hátszeg környékéről vásároltak báznai sertésállományt, amelynek egy részét már ki is osztották helyi gazdáknak bértartásra.
– mutatott rá.
Fotó: Gecse Noémi
Azt is felismerték már, hogy a legelőnyösebb piaci megjelenés az lenne, ha feldolgozott termékeket tudnának értékesíteni. Ennek érdekében
– osztotta meg terveiket az ötletgazda. Kifejtette továbbá, hogy a mészárszék – ahol a hasított állatokat feldarabolják – megvalósításához még idén hozzálátnak, számításaik szerint azt ugyanis még önerőből meg tudják oldani. A feldolgozó egy későbbi lépés lenne, amely megvalósításához valamilyen gazdaságélénkítő programba kapcsolódnának be.
Fotó: Gecse Noémi
Csak háztáji gazdaságokból származó állatokat vásárolnának meg, abból is a prémium minőséget, tehát nem a nagybani termelés a cél, hanem egy minőségi, egészséges portéka „előállítása”. A törvény előírásának megfelelően a vágópont teljesítménye sertés, juh- és kecskefélék esetében 200 darab havonta, szarvasmarhák esetében 40 egyed/hónap. S habár minden feltétel adott, hogy ennek megfelelően működhessenek, a csomortáni gazdák úgy döntöttek, hogy
Az elindítást követően, míg a faluban lévő sertéstenyésztés nem fedi le a vágópont kapacitását, addig szomszédos településekről, Csíkszéki falvakból is felvásárolják majd háztáji állatokat.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!