
• Forrás: Barti Tihamér Facebook-oldala
Talán nem is tudatosan erre az alkalomra tanították meg az óvónők a gyerekeknek a Cifra palota kezdetű dalt, de nagyon is illett a péntek délutáni eseményhez: átadták a gyergyószentmiklósi Csillagszem napközi Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében megújult épületét.
2023. október 13., 21:012023. október 13., 21:01
Korábban egy leromlott állapotú, több mint százéves épületben, megrongálódott tetőzet alatt folyt a tevékenység, cserépkályhákkal fűtve a termeket. Most pedig egy korszerű, minden igénynek megfelelő épület várja a kicsiket világos termekkel, új bútorzattal, korszerű eszközökkel felszerelve, új játszótéri elemekkel. A megújult Csillagszem napközi mostantól kimagasló nevelési körülményeket biztosít a gyerekek testi-lelki fejlődéséhez – fogalmazott Bernád Ildikó, a Vaskertes iskola igazgatója.
Bernád Ildikó még 2017-ben írta meg azt a pályázatot, aminek végeredménye a felújítás. Akkor még egy teljesen új épület létrehozásán gondolkodtak, de azt bürokratikus okok miatt végül nem lehetett megvalósítani, így a meglévő ingatlan teljes körű korszerűsítését vitték véghez.
Az ünnepségen Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára rámutatott: Erdélyben mára az óvodától egészen felsőoktatásig kiépült az intézményhálózat, ami a legkiesebbektől az elkövetkező nemzedékig szolgálja a tudás, bölcsesség megszerzését.
• Forrás: Barti Tihamér Facebook-oldala
– hangzott el.
• Forrás: Barti Tihamér Facebook-oldala
Burus-Siklódi Botond, az óvodafejlesztési programot koordináló Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke rámutatott, hogy a Magyarország Kormánya által finanszírozott projektben a történelmi magyar egyházakkal közösen Erdélyben 63 épület felújítása vagy építése valósult meg, ami nagyban hozzájárul a megfelelő nevelési feltételek biztosításához. Emellett több mint 320 módszertani és felszerelés csomag jutott óvodákba. Valamint 1070 óvodában van ennek köszönhetően magyar sarok, és 220 játszótér is megépült.
Barti Tihamér, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke kifejtette, bízik benne, hogy közelebbről elindulhatnak újabb szakmai programok, amihez a pedagógusszövetség komoly tudást szakmai hátteret tud adni, és amelyekkel fejlettebb lesz az oktatás Erdélyben.
• Forrás: Barti Tihamér Facebook-oldala
Nagyon sok ilyen irányú elképzelés létezik, csak az anyagi háttér biztosítását kell megtalálni – tette hozzá.
Bende Sándor parlamenti képviselő beszédében rámutatott: aki iskolát, óvodát épít, az annak adja jelét, hogy ott jövő van, erő van, annak a községnek szüksége van iskolára. Megjegyezte,
Legyen minél több gyerek, akiket oktathassanak – kívánta az óvoda pedagógusainak.
• Forrás: Barti Tihamér Facebook-oldala
Csergő Tibor polgármester pedig azt emelte ki, hogy az a jó pedagógus, akinek türelme végtelen, és sok türelem kellett ahhoz is, hogy a bürokratikus akadályok ellenére ez a fejlesztés megtörténhetett.
• Forrás: Barti Tihamér Facebook-oldala
Az ünnepségen rövid műsort láthattak a résztvevők az óvodások, illetve a Vaskertes iskola művészeti szakos diákjainak előadásában.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
szóljon hozzá!