
A gyerekek megismerték a környékünkön élő madarakat. Képünk illusztráció
A környezetvédelem világnapján tizenkét éve tartanak vetélkedőt a székelyudvarhelyi Zsibongó Napközi Otthonban, ahol kedden a helyi és környékbeli falvak óvodáinak, napközi otthonainak képviselői mérték össze tudásukat, ügyességüket.
2018. június 06., 19:122018. június 06., 19:12
„A vetélkedőt két hét felkészülés előzte meg, ezalatt a gyerekek megismerték a környékünkön élő madarakat, ezzel együtt a táplálékláncot, így tudatosodik bennük, hogy nincs haszontalan élőlény” – mondta lapunknak Tóth-Harsányi Éva, a tanintézet igazgatója. Idén a madarak élőhelyének ismerete, táplálkozási és fészekrakási szokásaik, hangjuk felismerése volt a feladat, ebből kellett két hét alatt felkészülniük a kicsiknek, ugyanakkor egy plakátot is el kellett készíteniük és bemutatniuk. A vetélkedőn kvíz- és ügyességi játékokon vettek részt, majd nagy örömükre 17 galambot engedhettek útnak.
A szervezők minden résztvevőt édességgel és gyümölcsökkel ajándékoztak meg, ugyanakkor olyan készségfejlesztő játékokat vihettek magukkal, amelyeket a csoporttársaikkal közösen használhatnak.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
Románia még az idén nyáron meghívást kaphat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) – jelentette ki hétfőn Mathias Cormann, a nemzetközi szervezet főtitkára.
Hat Hargita megyei iskolában nem szervezik meg a héten a nyolcadikosok próba-képességvizsgáját, miután a tanárok a szakszervezetek felszólítására úgy döntöttek, hogy bojkottálják az országos felmérést.
Hétfőn kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete.
Hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik a nyolcadikosok országos próbafelmérése.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint alapos elemzésre van szükség az üzemanyagárak esetleges hatósági korlátozása előtt, mert az állami beavatkozásoknak nem várt mellékhatásaik is lehetnek.
Tusnádfürdő balneológiai hagyományai ma is élnek: a Hotel Tusnád kezelőbázisán a természetes gyógytényezők és a modern fizioterápia segítik a mozgásszervi és keringési betegségek kezelését – sok vendég már évtizedek óta visszajár a kúrákra.
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Idén majdnem három hónapig tart az egységes mezőgazdasági támogatások kérelmezési időszaka. Hétfőtől 79 féle juttatásra nyújthatnak be támogatásigénylést a gazdák az APIA-hoz.
szóljon hozzá!