Bunta: havi 13 óra munkáért nem jár fizetés

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Mint ahogy arról már beszámoltunk, Székelyudvarhely jelenlegi alpolgármesterének leváltására kerülhet sor a csütörtöki tanácsülésen, ugyanis Bunta Levente polgármester a gyűlés összehívójában napirendként tűzte ki e témát.

Pál Gábor

2011. január 26., 17:352011. január 26., 17:35

2011. február 07., 13:462011. február 07., 13:46

Kedden Szász Jenő a sajtótájékoztatón elmondta, hogy politikai tisztogatásnak véli felettese ezen lépését. Bunta Levente azonban kérdésünkre elmondta, szó sincs erről, mindössze az a kifogása, hogy az alpolgármester nem végzi megfelelően a dolgát. „Azért, hogy valaki fizetést kapjon, a napi nyolc órát le kell dolgozza. Ez havonta átlagban 160 órát jelentene. Ilyenkor, amikor mások fizetését megvonják, mégis elvárjuk, hogy dolgozzanak napi nyolc órát, nem tolerálható, hogy egyesek felvegyék fizetésüket 12–13 órányi munka után. Ezért terjesztettem elő az ügyet. Lett volna mivel dolgoznia, hisz a szociális és a polgárvédelmi ügyek rendkívül fontosak. Nekem most is a kolduló gyerekek kérdésével kell foglalkoznom a nyilvánosság előtt a szállásadók szövetségének képviselőivel.”

A polgármester ugyanakkor hozzáfűzte, hogy csak tisztán a tények mellett tart ki, ezért is terjesztette elő a csütörtöki tanácsülésre a leváltásról szóló napirendi pontot. Az sem tetszik Bunta Leventének, hogy az alpolgármester pártja mögé bújva „csak a fékezéssel törődött, a médián keresztül pedig csúsztatott információkkal mérgezte a közvéleményt, többek közt a távfűtési rendszer ügyében – aki nem dolgozik, ne is vegye fel a fizetését, ez, gondolom, mindenki számára egyértelmű” – fejezte be Bunta Levente.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés