Bunta: valótlanságot terjesztenek rólam

– Igazak ezek az állítások, melyeket a polgáriak írtak az egyik, általuk szerkesztett sajtótermékben?

– Elég kemény hangon ítéltem el, és le is írtam, el is mondtam sérelmeimet a tanácsülésen. Tisztességtelenek, nem elfogadhatók az ilyen módszerek. Ha valakit le akarsz járatni ilyen szórólapokkal, azt meg tudod tenni, de nem biztos, hogy sikerül. Mindenesetre nagyon csúnya dolog. Én nem akarok itt jelzőkkel élni, mert magáért beszél, amit a polgáriak leírtak Mi az újság című kiadványukban. Az első oldalon családom dolgaival foglalkoznak, azt állítják, hogy a ház, amelyben lakom, egy ingatlanügynöké. Ezt már nem először firtatják. A lényeg az, hogy állításuk szerint nincsenek rendben annak a háznak a papírjai, ahol én lakom. Ezek az emberek nagyon pontosan tudják, hisz évek óta követik nemcsak tevékenységemet, hanem minden hozzám fűzött információt boncolnak, és azt lesik, miként lehet kiforgatni. De amikor én magam adom oda Mike Leventének, az MPP-s tanácsosnak a dokumentumokat, megfizetem azért, hogy a ház telekkönyvezését rendezzék el, látnak minden számlát, és mégis ilyen kijelentéseket írnak... A valóságot pedig ismerik, hisz a telekkönyv, szerződés és a számlakivonatok is ott vannak náluk.

Ezek után becsapnak, Mike Levente civil személyként félrevezet, csak félig intézi el a telekkönyvezést, olyan magyarázatot adnak, hogy nem lehet egyből átírni a házat cégről személyre. Fizettem 60 millió lejt, amiből 30-at visszaadtak, és a végén olyan helyzetbe kerülök, hogy félig átugrom a gödröt: nem kerül a ház a nevemre, és utána még megjelentetik ezt a cikket. Most már megoldom a telekkönyvezést én magam, de attól függetlenül egyszerűen felháborító, hogy megjelentetnek az újságban egy ilyen cikket. Még megyei tanácselnök voltam, amikor 2008-ban egy újsághirdetésből néztük ki a házat.

– Hogyan került a ház az ön tulajdonába?

– Feleségem hívta fel a tulajdonost, ami után kimentünk a helyszínre, és végül megvettük. Reális árban vásároltuk meg, most pedig rendesen adót fizetek utána. Nem lenne, miért titkolóznom. Akitől vettem a házat, annak építési engedélye volt, 89 százalékban volt befejezve az épület. A bonyodalmat az okozta, hogy akitől vásároltam, ráírta saját cégére az ingatlant, hogy tudja befejezni, és az ő cége számlázta le az én cégemnek a házat. Volt egy eltolódás, amit még az eladó okozott a különböző akták elintézése miatt.

Ezek után következtek a bonyodalmak, hogy miként lehet ezt átíratni magánszemélyre. A sajtó érdeklődésére minden dokumentumot be tudok mutatni. Nos, a Mi az újságban olyan történetet mutatnak be, ami ha igaz lenne, akkor én bűntényt követtem volna el. Emiatt nagyon felháborodtam, és írtam egy nyilvános választ. Azt sejtetik, hogy mivel nem jelenik meg a ház a vagyonnyilatkozatomban, ezt eltitkolom, pedig nagyon jól tudják, hogy a ház a cég nevén szerepel, és cégem törzstőkéjében ott van. De nekik semmi sem számít. Azt is tudják nagyon jól, hogy tízszer annyi adót fizetek így a városnak, amiért jogi személyként van bejegyezve.

– Vannak más sérelmei is az önről terjesztett híresztelések miatt?

– Ha az egész lapot így végigfutjuk, akkor láthatunk még ilyen jellegű írásokat. Azzal foglalkoznak, hogy két RMDSZ-es tanácsos elment külföldre, és szerintük magasabb költségen utaztak, mint ahogy azt szabad lett volna. Az elmúlt időszakban mindig meg voltak kérdezve a polgáriak is, hogy ők akarnak-e menni. Amit megjelenítettek az újságban, egy hozzávetőleges számítás. A delegáció előtt egy számítást végeztek kollégáim, hogy mennyi a megengedett elkölthető összeg. De ennél az esetnél jóval kevesebbet számoltak ki. Én nem akarok magyarázkodni, és azzal sem akarok foglalkozni, hogy Szász Jenő 12 éve alatt mennyi pénzt költött el ilyen célra, pedig megtehetném. Ha nagyon provokál, akkor meg is teszem.

Ugye, a számvevőszék legutóbb a protokollköltségeknél azt hozta ki, hogy ezer személynek adott állófogadást a kultúrotthonban, ahol kétszázan sem férnek el. S erre fel nekiszöknek a két tanácsosnak, akiket elküldtünk a Székely Világtalálkozóra, amelyen képviselték a várost az én felkérésemre, és a többi székely várossal kaput állítottak. Nem költöttek egy banival sem többet, mint amennyi meg volt engedve. Bomlasztanak és mérgeznek. Nem tudom, milyen kapcsolatok mentén és kik, de kiszednek egy bizalmas jellegű iratot a hivatalból, ami elbocsátással járó kihágást jelent bármilyen hivatalban. És persze ez a papíros átment vagy három kézen. Kérdem én, hogy milyen hangulatot teremt a munkatársak között? És ezek után lehozzák az újságukban ezt a dolgot, amit furcsa következtetésekkel látnak el. Semmilyen takargatnivalónk nincs ebben az ügyben. Jóval kevesebbet költöttünk, mint amennyit az újságban leírtak.

– Lesz ennek jogi következménye?

– Ha egy gramm esélye van, hogy bepereljem, akkor megteszem. Csak sajnos az én ismereteim szerint a rágalmazást jelenleg a törvény nem bünteti. De ha egy mód van rá, akkor eljárást indíttatok ellenük.

– Hogyan látja Ön most a város előrehaladását?

– Ne mondja nekem Szász Jenő, hogy más tollával ne ékeskedjek, mert bizonyos pályázatok az ő idejében indultak el. A Borvizek Útjához vajmi kevés köze van. A megyei tanácsnál szinte könyörögni kellett neki, hogy vegye be a SAMTID-ba (finanszírozási projekt a kis- és közepes méretű városok vízellátási struktúrájára – szerző megj.). Nem elég, hogy egy nagy pályázatot sem indítottak el az elmúlt tizenkét év alatt, amit el is kezdtek, mint például a park esetében, azt is teljesen halott pályázatként kellett átvennem. Nagy kérdésem az, hogy ő tizenkét esztendő alatt mit csinált? És akkor megjelentetnek egy ilyen újságot, amit nem is ő ír meg, hanem ezek a csicskások, mert másképp nem tudom őket nevezni.

Tisztességtelen, amit csinálnak. Érzem, hogy egyféle irigység és kétségbeesés ez részükről, hisz én megmutatom, hogy lehet másképp is csinálni, mint ahogy ők csinálták. Nem adósítom el a várost, mint ők, hisz a szeméttelepért és a behozott kölcsönökért a vízhálózat fejlesztése esetében minden családnak ki kell fizetni közel ezer eurót a következő 5–10 évben. És én megmutattam, hogy nem ez az út. Itt vannak a sikeres pályázataink. Kedden jönnek, és előszerződést írunk alá 100 000 lej értékben a régi turisztikai programra. És még sorolhatnám. Ha valakit igaztalanul bántanak, az fáj a legjobban. Van egy ember, aki módfelett  meggazdagodott. A város elszegényedett, se magáncége nem volt, mint nekem, se nem dolgozott több mint húsz éve, és akkor csapatával kígyót-békát rám kiáltat azért, hogy tűnjek olyannak, mint ő. Sikertelenségét azzal próbálja palástolni, hogy mesteri fokon ferdít.