Fotó: Bodnár Arthur
Székelyudvarhely polgármestere, Bunta Levente lapunknak adott interjújában panaszkodott problémáiról, amelyeket a Magyar Polgári Párt ellenségeskedése okoz, de ugyanakkor reményekkel tele jövőképe van a városvezetéssel kapcsolatosan. Az elöljáró nehezményezi a folyamatos konfliktushelyzetet, ami a városi tanácsüléseken és azon kívül is megnyilvánul. Többnyire a polgáriakat tartja hátráltató tényezőknek, akik nézete szerint mindenben megnehezítik a dolgát. Bunta Levente sok háttérinformációt elárulva készségesen válaszolt kérdéseinkre.
2010. augusztus 13., 11:502010. augusztus 13., 11:50
2010. augusztus 13., 13:132010. augusztus 13., 13:13
Fotó: Bodnár Arthur
– Mint polgármester nehéz ezt kezelni?
– Volt olyan időszak, amikor nehéz volt, ha a szívemre vettem. Nem igaz, hogy nem volt olyan tanácsülés, amikor éppen csak nem kaptam epeömlést, annyira elkeseredtem. Ilyenkor az ember látja a gonoszságot, látja a gyűlöletet, és már nem arról van szó, hogy az emberek az igazukért, a jóért küzdenek egymással, hanem a gonoszság uralkodik. Az nem igaz, hogy a politika rossz, a politika olyan, mint az emberek. Nem azért szálltam én sem a közéletbe, hogy olyan eszközöket használjak, amiről szól a fáma, hanem hogy egy kicsit változtassak a világon – ott, ahol vagyok, ott, ahol élek, változtassak a rosszon. Megpróbálom az MPP-s tagoknak megadni a tiszteletet, de azt nem tudom elfogadni, hogy egy kampányt annyira mocskossá tettek a hamis rágalmazással, vagdalkozással, hogy az udvarhelyi józan ítélőképességű emberek nem mentek el szavazni. Ezt is akarták, így tudták megszerezni azt a 3000 körüli szavazatot, aminek köszönhetően kínlódunk velük, mert valakiknek elképzelésük van a várossal. Nem tudom eleget hangoztatni, hogy nem mások, mint Szász Jenő és csicskásai. Néha ezt a tanácsülésen is észre lehet venni, mint egy karmester, hátraül, és nézi, hogy szavaznak az előre megbeszélt ügyekben. Ezt nevezhetnénk pártfegyelemnek is, de ez már rég nem az. Kíváncsi vagyok, miként mennek haza egy-egy tanácsülésről azok az ármánykodók, és hogy néznek tükörbe, akik felvállalnak egy-két mocskoskodó munkát.
Fotó: Bodnár Arthur
– Én azt mondom, hogy Szász Jenő vissza akar térni a város élére, és ezért mindent megtesz. Én viszont úgy vélem, függetlenül attól, hogy ki lesz a következő polgármester, bárki lehet, csak ő ne legyen. Nagyon kártékonynak ítélem meg az ő eddigi tevékenységét – mind a város élén, mind közéleti személyiségként. Egy nagy adósságot hagytak a nyakunkban – még most sincs kifizetve az útjavításokra a 7 milliárd lej, és a szobor 3 milliárd lejes költsége –, és a gazdasági válság ellenére is a város halad előre. Az előző polgármester mandátumának ideje alatt egyetlen százezer euró feletti pályázat sem volt. Most pedig több ilyen is van. Innen eredhet egy bizonyos irigység, és emiatt a küllők közé nem pálcikát tesznek, hanem rudat, vagy menet közben felhúznák a polgármester kézifékét. Olyan eljárással próbálnak támadni, ami már nemcsak a jóérzés határát lépi át, hanem egyenesen erkölcstelen. Én egy olyan világot szeretnék magam körül, ami értékrendre, erkölcsre és a kimondott szó hitelére épül, és nem egy olyan társadalmat, amely a gyűlölet és a megosztottság felé halad.
– Jogosnak találja, hogy a legutóbbi tanácsülésen kivonultak az MPP-s tanácsosok?
– Nem, és ezzel elég nagy kárt is okoznak. Már annyira kiismertem őket, hogy az első lépésnél számítottam erre a reakcióra, és ennek tudatában építettem fel a javaslatot. A szomorú az, hogy felelőtlenségüknek súlyos következményei lehetnek. Augusztus 16. után elképzelhető, hogy így nem lesz a tanügyieknek fizetésük, nem kapják meg a kiegyenlítéseket. Ennek ők is tudatában voltak, lehet, hogy ezáltal akadályozzák meg egyik-másik beruházásunkat. Hisz látták, hogy benne volt a javaslatban egy 30 milliárd lejes pénzösszeg megszerzése, ami szükséges lett volna a beruházásokra.
– Ön szerint sikerülni fog megoldani azokat a problémákat, melyekkel a polgáriak a legutóbbi tanácsülésen nem értettek egyet?
– Addig fogom előterjeszteni, addig fogok küzdeni értük, amíg sikerül átvinni. Nem tudom annyiban hagyni. Nem tudok lemondani az öregotthonról, nem tudok lemondani egy olyan hivatalról, amely a közjót szolgálja. Gondolok itt arra, hogy szükségünk van egy csapatra – és nem egy-két emberre –, amely a beruházásokra, pályázatok kezelésére szolgál. Elég sok az elvárás – ami természetesen jogos –, és ezeknek csak akkor tudok megfelelni, ha egy eredményességre törekvő hivatalt tudok magam mögött. Fontos lett volna az öregotthon kérdésében is dönteni, azonban a polgáriak kihasználták a Zöld Párt képviselőjének hiányzását, és ellenkeztek az ügyben. De vannak dolgok, amiket nem fogok ennyiben hagyni. Ezt is addig fogom előterjeszteni, amíg eredményre nem jutok vele.
– Hogyan látja mandátumának elmúlt és következő időszakát? Megvalósultak az eddigi tervek, sikerülni fog véghezvinni a kitűzött célokat?
– Kampányomban volt egy 12 pontos vállalásom, és most megnézhetjük, hányadán is állunk. Elmondható, hogy 80 százalékban már az első két év alatt teljesítettük ezeket a pontokat: családorvosi rendelőket szereltünk fel, sportpályákat újítottunk fel, járdákat hozunk helyre, drót nélküli internetet szereltünk a központba, a felsőoktatási hálózat bővítése és a vízhálózatot modernizálása folyamatban van, és még folytathatnánk a körforgalommal vagy, hogy megsokszoroztuk a tömbházak építését, várrehabilitációs pályázat megnyerése, a mozi épületének visszanyerése stb. Egy halom dolgot próbálunk helyretenni, melyekkel eddig nem foglalkoztak. Tehát vállalásaim nagy részét teljesítettem, és még azon felül is szeretnék teljesíteni, és továbbra is ésszerűen, céltudatosan tevékenykedni. Tehát vannak eurómilliós pályázataink, melyek az előző polgármester idejében nem voltak, és úgy gondolom, hogy ezeket a veszteségeket az udvarhelyi lakosoknak kamatostól vissza kell fizetni. Minden egyes udvarhelyinek az elkövetkezendő 5–10 évben a vízszámlán és szemétszámlán keresztül kell törlesztenie a fejlesztéseket a szeméttelepnél és a vízhálózatnál. Ezzel szemben megmutattam, hogy mi az út. Ilyenkor az ember neheztel, amikor lát két Mercedest, amelyiket a hulladékteleppel össze tud kötni, és akkor még azok engedik rám a kutyákat, akik volt néptanácskantint vagy ingyenkantint alakítanak át kocsmává, akik módfelett meggazdagodtak, és a várost megszegényítették – ezek az emberek próbálnak rám követ vetni jogtalanul, igaztalanul. Ha ezek után az ilyenek foglalkoznak velem, akkor joggal dühbe gurulok. Én a vagyonommal el tudok számolni, el tudok számolni cégeimnél, és 20 éve dolgozon vezető tisztségben kiemelt bérezéssel. Ezzel szemben másnak a vagyonosodásával nincs arányban az elmúlt időszakban megkapott fizetése és összeszedett vagyona. Én nem a városon gazdagodtam meg, és nem is akarok hasznot húzni pozíciómból.
Már töltik fel a medencéket a parajdi sós strandon, a Salrom képviselője azt ígérte, hogy legkésőbb július 1-jéig megnyitják a létesítményt.
Napi szinten okoz nehézséget a közlekedés Székelyudvarhelyen, ahol több utcában is zajlanak a nagy mobilitási projekt munkálatai: aszfaltozások, zöldövezetek kialakítása, közműcserék és kátyúzások formálják át a várost.
Lemondásra szólította fel hétfőn este a Salrom vállalat vezérigazgatóját a parajdi helyzetről tartott parlamenti meghallgatások után a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, a környezetvédelmi bizottságot vezető Diana Buzoianu.
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
Június 11-én volt negyvenhárom éve annak a tragikus robbanásnak, amely két ember halálát okozta a székelyudvarhelyi Matricagyár öntödéjében. Az ügy máig feltáratlan körülményei miatt indult a kutatás.
Jelentősen csökkent a Korond-patak és a Kis-Küküllő sókoncentrációja, miután elkezdték annak mellékpatakából kiszivattyúzni az édesvizet, hogy azt a parajdi sóbánya alatti szakaszon engedhessék vissza a mederbe.
A Korond-patak, a Szováta-patak és a Kis-Küküllő-folyó különböző pontjain végzett méréseket csütörtökön dr. Máthé István, a Sapientia egyetem csíkszeredai karának oktatója. Eredményeit és érdekes tapasztalatait a Székelyhonnal is megosztotta.
Jól látszott, hogy nagy erőkkel dolgozott a kivitelező pénteken a parajdi sóbányánál lévő lezárt veszélyzónában, ugyanakkor precíz szeizmológiai mérések is zajlottak.
A bányában dolgozott, ám a Salrom egyik alvállalkozójánál, a Sal Sindnél volt alkalmazva, ezért nem részesült segélyben az a nagyjából harminc személy, aki pénteken tüntetett a bányánál. Azt ígérték nekik, hogy nem hagyják magukra őket.
A kivitelező gőzerővel dolgozik a parajdi sóbányánál keletkezett gondok elhárításán: a vízügyi szakemberek szerint eddig 50 kilogrammnyi hal pusztult a sós víz szivárgása miatt. A szakértők egy újabb bánya építését is felvetették.
szóljon hozzá!