
Fotó: Balázs Katalin
Jólelkű szárhegyiek ajánlották a gyergyószárhegyi plébánosnak: kalákában felújítanák a szabadtéri oltárt. Kerültek hozzá segítők, még a virágot is adományként hozták, így méltó környezetben került sor a Nagyboldogasszony-napi búcsús szentmisére.
2017. augusztus 17., 13:432017. augusztus 17., 13:43
Az ünnepre több, Sárhegyről elszármazott lelkipásztor is hazatért, közülük Sajgó Balázs lett a főcelebráns és ünnepi szónok.
„Kedves testvéreim, Nagyboldogasszony főünnepe egy olyan lehetőség, hogy mindenekelőtt Istent ünnepeljük. Istent akarjuk tenni életünk középpontjába. Azt az Istent, aki nagy dolgokat művel velünk és bennünk, ha meghívjuk, és igennel válaszolunk az ő meghívására. Hiszen ő nem szűnik meg ránk igent mondani ma sem. Ez nem csak Mária esetén volt így, hanem a mi mindennapi életünkben is, ő mindig várja és vágyja a mi igenünket. Szeret akkor is, ha mi nemet mondunk, vagy éppen nem érünk rá vele foglalkozni” – fogalmazott a Gyergyószentmiklóson, a Szent István plébánián szolgáló lelkipásztor.
– szólt a javaslat, amelynek része, hogy nem elég ésszel tudni, Isten bennünk van, szívvel is kell érezni létét, segítségét.
„Így indulhat el egy szép élettörténet, amely a beteljesülés felé vezet. Mert a mennyország, amelybe Mária felvétetett nem más, mint a beteljesedés. És ez az élettörténet nem attól lesz szép, hogy fognak rólunk írni az újságok, híresek leszünk, mert legtöbbször a rejtekben zajlik, a csendben születik a csoda, mint ahogy ezt Mária élete is igazolja. Mária azért Boldogasszony, mert beteljesedett az élete. Ezt az életet már itt a földön kell előkészítenünk az igenünk megújításával.”
Bölcs ember az, aki nem csak elmondja imáit, hanem hiszi is azt, amit mond. Bölcs az, aki miután elmondta, mit kér, csendben marad, próbálja meghallani, mit válaszol neki Isten. „Bölcs ember az, akinek nem csak vallása, hanem hallása is van. A vallás csak keret, ha nem halljuk a szívünk-lelkünk mélyéről jövő hangot, nem lesz teljes az életünk.” Amint az ünnepi szónok fogalmazott, nem csak magunkért kell bölcs emberhez méltón élni, hanem gyermekeinkért is. Krisztus életéből kiolvasható a szülők példája, és ez nincs másként manapság sem: a gyerek olyan, mit a fénymásoló, másol jót is, rosszat is. Ezért nem lehet rábízni, hanem rá kell vezetni, hogy mi a jó és mi a rossz. „Annyi képzésre, edzésre elküldik a szülők a gyermeket, hogy nem felkészítik, hanem kikészítik. Inkább szeressék!”
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
szóljon hozzá!