Borboly: A szupermegyék nem kedveznek a falun élőknek

Az ország területi átszervezésére vonatkozó elképzelések a vidékiek számára kedvezőtlen változásokkal járhatnak, a szupermegyék létrehozása egy latin-amerikai modellt követ, amely a nagyvárosok fejlesztését helyezi előtérbe – véli Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.

Kovács Attila

2011. június 17., 12:242011. június 17., 12:24

Borboly párbeszédet kezdeményez a megye román ajkú lakosságával is

Románia területi átszervezése során nem biztos, hogy csak etnikai alapon kell megállapítani a régiókat, hanem ez egy fejlesztési kérdés is kell legyen – mondta az elnök pénteki sajtótájékoztatóján. Szerinte, ha az állam a decentralizáció helyett további feladatokat vállal magára, nehezebb lesz az élet az országban, a nagy régiók vagy szupermegyék létrehozása pedig a vidék elszegényedéséhez vezet.

„A térség lakosságának jelentős része vidéken lakik, ezért fontos a város-vidék egyensúly megtartása” – véli Borboly, aki úgy látja, a falvak elszegényedésével az emberek beköltöznek a városba, egyfajta latin-amerikai modellt követve. A vidék problémáit viszont nem fogják a városok felvállalni. „Nem kellene most megvalósítani a Ceauşescu által elképzelt szisztematizálást” – hívta fel a figyelmet.

Az elnök szerint az Európai Unió biztosította forrásokat akkor lehet hatékonyan lehívni, ha azok a mi elképzeléseink szerint történnek, és így kiegyenlíthetők a hátrányok. Borboly emlékeztetett, hogy a központi fejlesztési régióban Hargita megye első helyen áll a lehívott uniós támogatásokat tekintve. Brassó megye viszont, amely alig pályázott, háromszor akkora adóssággal rendelkezik, mint Hargita, Kovászna és Maros megye összesen. „Ki kell ezt kifizesse egy esetleges összevonás után?” – tette fel a kérdést a megyei önkormányzati vezető.

Az elnök kifejtette, a megye román többségű északi részében is az itteni politikusok, vezetők tudtak fejlesztéseket biztosítani, és nem a bukaresti politikusok. Szerinte Székelyföld turisztikai és kulturális szempontból is vonzó, egyre több román turista keresi fel vidékünket. „Sem a Demokrata-Liberális Párt, sem a Szociáldemokrata Párt nem biztosít a megye román ajkú lakossága számára reális elképzeléseket, gondjaikat mi ismerjük. Ezért júliusban egy érdemi párbeszédet tartunk a román civil, egyházi szférával, önkormányzati vezetőkkel erről” – jelentette be. Egyúttal felmérés is készül arról, hogy a megye román ajkú lakossága egy szupermegyében vagy kisebb régióban szeretne élni – hangzott el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés