Hirdetés
Hirdetés

Bezár a Varázsecset Művészeti Tanoda

Öt év után bezárt az alkotóműhely, de létrehozója szerint nem szűnik meg, csak átalakul. Archív •  Fotó: Barabás Ákos

Öt év után bezárt az alkotóműhely, de létrehozója szerint nem szűnik meg, csak átalakul. Archív

Fotó: Barabás Ákos

Öt év után bezár a székelyudvarhelyi Varázsecset Művészeti Tanoda – jelentette be Facebook-oldalán a tanodát megálmodó és létrehozó Jakab Hunor. A bejegyzésben azonban mégsem tűnik véglegesnek a búcsú, hiszen a képzőművész új bázist emleget, sőt az egyesület honlapján januárban közzétett Dobbantottunk! című poszt idénre tervezett programok egész hadát sorolja fel, és új székhelyet is megjelöl.

Kosztolányi Kata

2018. március 14., 12:272018. március 14., 12:27

2018. március 14., 16:122018. március 14., 16:12

A tanoda 2013-ban alakult Székelyudvarhelyen, idevalósi fiatal művészek jóvoltából. Céljuk az volt, hogy részt vállaljanak a város kulturális életében, illetve egy szellemi közeget és ennek teret biztosító nyitott műtermet hozzanak létre, ahol művészeti stílusok, formák, technikák elsajátítása mellett esztétikai látásmódot, művészettörténeti ismereteket, önálló kritikus gondolkodást is kaphattak az ide betérő felnőttek és gyerekek. A tanoda egy sor helyváltoztatáson van túl: Kadicsfalváról a gyerekeknek könnyebben elérhető központba tette át székhelyét, amikor az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) felajánlotta irodáját a délutáni foglalkozásokra, aztán a Szabad Európa Kávézóban tanyáztak, amíg az be nem zárt. Végül decemberben a Győzelem utca elejére költöztek, de onnan is menniük kell. Egyebek közt ez

a hercehurca is volt az oka a bejelentésnek.

„Hely nélkül maradtunk, és nehezen tartottuk fenn magunkat, támogatás hiányában ráfizetős volt. De más problémák is adódtak, emellett ugyanis indítottunk egy vállalkozást, az egész csapat ezen ügyködik, játékgyártással foglalkozunk, így kissé háttérbe szorult a tanoda. Az utóbbi időben nem is én vezettem, hanem három munkatársam, és kicsúszott a gyeplő a kezemből. Felborult a rendszer, átláthatalan lett, mert a szülők hol hozták a gyerekeket, hol meg nem, nem tudtuk, melyik napra mivel készüljünk. Így

jobbnak látjuk átszervezni, másképp működtetni az egészet.

Inkább kevesebb, de minőségibb legyen, ez a cél. A délutáni foglalkozásoknak valószínűleg vége lesz, helyettük a művészkedésen túlmutató családbarát hétvégi programok, workshopok, felnőttképzések lesznek. Már ki is néztem a következő helyet, amelynek udvara van, de csak április elején ürül ki, és még azután is kisebb átalakításra szorul” – nyilatkozta lapunknak Jakab Hunor.

Öt év hozadéka

„Csodálatos időszak volt, és hogy mennyire eredményes, talán azzal tudnám ecsetelni, hogy különböző okok miatt elmaradozott szülők mesélik: a gyerek egyszer csak a semmiből kitalálja, hogy megint akar jönni órára. Ez jólesik. Aztán vannak olyan diákok, akik egyetemen vannak, de tartjuk a kapcsolatot, mindig felkeresnek, ha hazajönnek. Legidősebb tanítványunk ötvenhat éves volt, élvezte is nagyon, csak a fiatalok feszélyezve érezték magukat mellette, ezért kimaradt” – összegezte.

Hirdetés

Kérdésemre, hogy van-e olyan növendék, aki innen indult és sikeres művészi pályára lépett, azt feleli: „Akire nagyon büszke vagyok, az Szilágyi Anna, aki a MOME-n (budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – szerk. megj.) van, ahova köztudottan nagyon nehéz bejutni, több évig tart a felvételi előkészítő, ő pedig játszi könnyedséggel megcsinálta, az első három sikeres vizsgázó között volt. Vagy Vass Aranka Adelina, aki divattervezést tanul Budapesten, szintén jó eredményekkel, de említhetném a reklámgrafikus Hajas Lászlót is, aki folyamatosan az Erasmus-program keretében utazgat Európában.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Elfogadta a kormány a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket

A kormány elfogadta a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket – jelentette be kedden este Ilie Bolojan miniszterelnök.

Elfogadta a kormány a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Csíkszereda „mostohagyermeke” Csíkzsögöd

A hódgátak miatti árvízveszély, az útmenti parkolás gondja, valamint a Kútpatak utca elhanyagoltsága került többek között terítékre a kedd esti lakossági fórumon, amelyet a zsögödi városrész lakói számára szervezett a csíkszeredai városvezetés.

Csíkszereda „mostohagyermeke” Csíkzsögöd
2026. február 24., kedd

Nicușor Dan: Románia továbbra is minden szükséges támogatást megad Ukrajnának

Románia továbbra is minden szükséges támogatást megad Ukrajnának - közölte kedden Nicușor Dan államfő, miután részt vett a tettre készek koalíciójának ülésén.

Nicușor Dan: Románia továbbra is minden szükséges támogatást megad Ukrajnának
2026. február 24., kedd

Kedd este fogadják el a közigazgatási reformcsomagot és a gazdaságélénkítő intézkedéseket

A kormány a kedd esti rendkívüli ülésén fogadja el a közigazgatási reformcsomagról és a gazdaságélénkítő intézkedésekről szóló sürgősségi rendeleteket.

Kedd este fogadják el a közigazgatási reformcsomagot és a gazdaságélénkítő intézkedéseket
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Március 10-én választja meg a parlament az új ombudsmant

A képviselőház és a szenátus március 10-én 13 órától együttes ülést tart, amelyen megválasztják az új ombudsmant, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezetőségének több tagját és a Számvevőszék egyik tanácsosát.

Március 10-én választja meg a parlament az új ombudsmant
2026. február 24., kedd

Több mint 3500 köbméter illegálisan kitermelt faanyagot foglalt le tavaly decemberben az erdőőrség

Az Országos Erdőőrség 2025 decemberében 3560 köbméter illegálisan kitermelt faanyagot foglalt le, az okozott kárt mintegy kétmillió lejre becsülik – tájékoztatott kedden a Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.

Több mint 3500 köbméter illegálisan kitermelt faanyagot foglalt le tavaly decemberben az erdőőrség
2026. február 24., kedd

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Megnyitották az Erőss Zsolt Aréna parkolóját tehermentesítő kijáratot

Megnyílt az a kijárat Csíkszeredában, amely az Erőss Zsolt Aréna parkolóját tehermentesíti és a tervek szerint az ottani forgalmat is gördülékenyebbé teszi.

Megnyitották az Erőss Zsolt Aréna parkolóját tehermentesítő kijáratot
2026. február 24., kedd

UNICEF: négy évvel a háború kezdete után is minden harmadik ukrán gyermek menekültként él

Az ukrajnai háború ötödik évébe lépve az ukrán gyermekek több mint egyharmada, csaknem 2,6 millióan továbbra is menekültként élnek - közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

UNICEF: négy évvel a háború kezdete után is minden harmadik ukrán gyermek menekültként él
2026. február 24., kedd

Új szabályok jöhetnek a saját márkák és az árképzés terén

A kiskereskedelmi láncok saját márkás termékeinek arányát legfeljebb 20 százalékban korlátozná, azonos termékkategórián belül pedig egységes árrést vezetne be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.

Új szabályok jöhetnek a saját márkák és az árképzés terén
Hirdetés