Betlehemes találkozónak ad otthont Csíksomlyó és környéke

Betlehemes találkozónak ad otthont Csíksomlyó és környéke

Betlehemes produkciókat láthatnak az érdeklődők a hamarosan sorra kerülő találkozón. Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Idén is megtartják a már hatodik kiadásához érkező Székelyföldi Betlehemes Találkozót a „Csobod Öröksége” Egyesület szervezésében, a Csíktaplocai Betlehemes csoport támogatásával. A rendezvénynek így Csobotfalva és Csíktaploca ad otthont.

Székelyhon

2019. november 20., 19:192019. november 20., 19:19

2019. november 21., 11:422019. november 21., 11:42

Az esemény célja a székelyföldi betlehemes játékok megismertetése, illetve az ezeket követő szakmai véleményezések általi megértésük és értelmezésük, amihez az érdeklődők segítségét is kérik a szervezők.

A Székelyföldi Betlehemes Találkozó december 15-én 8 órától szentmisével kezdődik a Csíksomlyói Kegytemplomban, 9 órától a Csobotfalvi Betlehemes csoport mutatja be játékát, szintén a kegytemplomban, ezt követően nyitják meg a rendezvényt 9 óra 30 perctől.

10 órától fellépnek a csíksomlyói, csobotfalvi, csíktaplocai, borzsovai, szépvízi, csíkszentdomokosi, ditrói, hidegségi, kászonaltízi, kézdiszentléleki, tekerőpataki, lövétei szentegyházi betlehemesek, akik a csíksomlyói, csíkcsomortáni, csobotfalvi és csíktaplocai templomban, valamint a csíksomlyói és csíkcsomortáni gyerekotthonokban mutatják be a karácsonyváró produkcióikat.

13 órától kiértékelővel és közös ebéddel zárul a rendezvény a csíktaplocai kultúrotthonban.

A szervezők kiemelték, hogy az érintett plébánosok készségesen fogadták a betlehemes produkciók bemutatásának ötletét, és támogatják a rendezvény lebonyolítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 04., szombat

„Csak helyettesít valakit” – a feketén dolgoztatók leggyakoribb magyarázatai

Több mint 200 ezer lej értékben bírságolt meg munkáltatókat az első negyedévben a Hargita Megyei Munkaügyi Felügyelőség. Összértéküket tekintve a bírságoknak majdnem a felét olyan cégek kapták, amelyek feketén foglalkoztattak munkavállalókat.

„Csak helyettesít valakit” – a feketén dolgoztatók leggyakoribb magyarázatai
2024. május 04., szombat

Lerobbant egy mozdony Ditrónál, késnek a vonatok

Lerobbant egy mozdony Maroshévíz és Gyergyószentmiklós között, egyelőre vesztegelnek a vonatok ezen a vonalon.

Lerobbant egy mozdony Ditrónál, késnek a vonatok
2024. május 04., szombat

Vezetéstechnikai képzés Csíkszeredában, nem csak motorosoknak

Vezetéstechnikai képzéseket tartanak hétvégén Csíkszeredában – elviekben motorosoknak, gyakorlatban pedig mindenkinek. A szombati eseményen szó esett a biztonságos vezetésről, balesetekről, az újraélesztésről és a motorosokat érintő problémákról is.

Vezetéstechnikai képzés Csíkszeredában, nem csak motorosoknak
2024. május 04., szombat

Felidézték a hadba hívás pillanatait az Olt menti falvakban

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt.

Felidézték a hadba hívás pillanatait az Olt menti falvakban
2024. május 04., szombat

Háromszéki motorosok százai hívták fel a figyelmet magukra

Százötven motorkerékpár, nagyjából kétszáz résztvevővel gyülekezett Sepsiszentgyörgyön szombat délben, hogy a szezonkezdő találkozó alkalmával üzenjen az autósoknak: a biztonságos közlekedés érdekében figyelniük kell egymásra.

Háromszéki motorosok százai hívták fel a figyelmet magukra
2024. május 04., szombat

Gázpalack gyúlt ki, szerencsére következmények nélkül

Egy Magyarsároson kigyúlt gázpalackhoz riasztották szombat délben a Maros megyei tűzoltóságot. Két bevetési jármű és egy rohammentő vonult a helyszínre.

Gázpalack gyúlt ki, szerencsére következmények nélkül
2024. május 04., szombat

Mágnesként vonzza a gyerekeket és fiatalokat Sepsiszentgyörgy új skateparkja

Nagy sikernek örvend a május 1-jén megnyitott sepsiszentgyörgyi skatepark, a pályaelemeken való kísérletezés fokozza az adrenalint a kicsikben és nagyokban – feltételezhetően a szülőkben is, de hát ez a tér az extrém sportok aktuális és leendő híveié.

Mágnesként vonzza a gyerekeket és fiatalokat Sepsiszentgyörgy új skateparkja
2024. május 04., szombat

A holokauszt emléknapja arra figyelmeztet, hogy mit képes tenni egyik ember a másikkal

A holokauszt székelyudvarhelyi áldozataira emlékeztek elhurcolásuk nyolcvanadik évfordulóján.

A holokauszt emléknapja arra figyelmeztet, hogy mit képes tenni egyik ember a másikkal
2024. május 04., szombat

Egyedül a japán tábornoknak nem jött be a székely alapfogás

Már zengtünk egy ódát múltkori eszmefuttatásunkban a flekkenről, főként annak gyökerei, eredeti elkészítési módja után kutakodva, most azt nézzük meg, hogy a múlt század első felében milyen szerepet töltött be a székelyföldi vendéglátásban.

Egyedül a japán tábornoknak nem jött be a székely alapfogás
2024. május 03., péntek

Jelen vagyunk – üzente több száz motoros

Több száz motorkerékpáros részvételével szerveztek figyelemfelhívó motoros felvonulást péntek délután Csíkszéken. Jelen vagyunk az utakon, vigyázzunk egymásra – szólt a forgalom többi résztvevőjének az üzenet.

Jelen vagyunk – üzente több száz motoros
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!