Hirdetés
Hirdetés

Bepanaszolták Tanasăt a gyergyóiak a Horthy-harcos párhuzam miatt

Magánszemélyként tettek feljelentést. Másokat is erre biztatnak •  Fotó: Gergely Imre

Magánszemélyként tettek feljelentést. Másokat is erre biztatnak

Fotó: Gergely Imre

Jelenlegi és korábbi gyergyószentmiklósi elöljárók tettek panaszt Dan Tanasă ellen, amiért szerintük uszító blogbejegyzést tett. Az apropó mi lenne más, mint egy szimbólum, ez esetben a város zászlaja.

Gergely Imre

2018. november 13., 21:002018. november 13., 21:00

„Közterületen tűzte ki Gyergyószentmiklós polgármestere azt a lobogót, amelyet 1941-ben a II. bécsi döntés után fogadtak el a város zászlajának, amikor a várost elfoglalták Horthy Miklós admirális seregei. A polgármester, Nagy Zoltán, aki az RMDSZ partnerének, az MPP-nek a tagja, nem rejti véka alá a vágyát, hogy az általa vezetett város Magyarországhoz tartozzon, ahogy az 1940. augusztus 30-i II. bécsi döntés után történt. Sőt, még megdöbbentőbb, hogy ezt a zászlót 2010-ben ismét hivatalosan is a város zászlajának nyilvánította a helyi önkormányzat. (…) Más szavakkal,

Idézet
Gyergyószentmiklós önkormányzata az RMDSZ és az MPP irányításával folytatja a Horthy Miklós által elindított harcot”

– többek között ezt állítja egyik blogbejegyzésében a magyar feliratok elleni harcáról ismertté vált Dan Tanasă.

Ügyészségi feljelentés és panasz diszkrimináció miatt

Tanasă mindenféle képtelenséggel vádolta meg nyilvánosan a város választott vezetőit, ezáltal uszítva ellenük azokat, akik ezeket esetleg komolyan veszik – állapítja meg Árus Zsolt, aki a polgármester megkeresésére a Székely Figyelő alapítvány jogászaival konzultálva javasolta, hogy

a városvezető tegyen feljelentést uszítás miatt.

Nemcsak Nagy Zoltán, hanem vele együtt Mezei János volt polgármester, illetve nyolc másik személy (többségükben volt és jelenlegi MPP-s képviselők) is panaszt nyújtottak be a gyergyószentmiklósi ügyészségen. Mindannyian magánszemélyként. Készül egy másik, közös beadvány is, amit a diszkriminációellenes tanácshoz küldenek.

A gyergyószentmiklósi városzászló. A hivatalos jelkép is zavarja Tanasăt •  Fotó: Gergely Imre Galéria

A gyergyószentmiklósi városzászló. A hivatalos jelkép is zavarja Tanasăt

Fotó: Gergely Imre

Másokat is panasztételre ösztönöznek

Kedden sajtótájékoztatón jelentették be lépésüket a volt és jelenlegi elöljárók. Mint elhangzott, az uszító és rágalmazó tevékenység az egész város közösségét érinti, ezért arra biztatják a gyergyószentmiklósiakat, hogy minél többen nyújtsanak be panaszt az ügyészségen. Ehhez minden további segítséget megkapnak a Magyar Polgári Párt főtéri irodájában, vagy pedig a Székely Figyelő alapítványtól.

Tanasă és Gyergyószentmiklós

Dan Tanasă egyébként több pert is kezdeményezett Gyergyószentmiklós ellen. Az egyik ilyen már jogerősen le is zárult, ennek következményeként kellett eltávolítani a városháza erkélyéről és belső termeiből is a székely zászlót, valamint a város zászlaját. Ezt követően állították fel azt a zászlórudat a városközpontban, amelyen most a város zászlaja lobog. Ez az a zászló (kék alapon a napot és a félholdat ábrázoló), amely ellen Tanasă említett blogbejegyzése irányul.

Másik három kereset is a bíróság előtt van. Az egyikben Tanasă azt akarja elérni, hogy az említett városzászló tűnjön el a közterületről. További problémája az, hogy a művelődési ház homlokzatán a román és a magyar felirat azonos betűmérettel és egymás mellett szerepel, azaz szerinte ez azt a téves képzetet kelti, hogy az ország nyelve és a helyi közösség nyelve azonos rangú lenne. Sok más székelyföldi önkormányzat ellen indított perhez hasonlóan Gyergyószentmiklós ellen is keresetet nyújtott be a Városháza felirat eltávolítását követelve.

Hirdetés

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Hirdetés
2026. június 13., szombat

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve

Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve
2026. június 13., szombat

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt
2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
Hirdetés