
Nem kellett unszolni az alfalvi fiatalokat, hogy fellépés előtt-után is énekeljenek
A székely gyermekek nem gondolkodnak el azon, hol szabad és hol tiltott népdalokat énekelni. Így történt, hogy az alfalvi „lenvirágok” rázendítettek, és hírül adták a Bécs utcáit járóknak: „szedtem én is egy csokorra valót, kaptam is én jó útravalót.” Ausztriából hétfőn érkezett haza a néptánccsoport.
2018. augusztus 28., 17:192018. augusztus 28., 17:19
2018. augusztus 28., 17:192018. augusztus 28., 17:19
Többször vett már részt a bécsi Szent István-napi ünnepségen Hunyadi Irén, a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület elnöke. Látta, hogy
Segítségére volt a Bécsben élő Dobos Mária, aki ismerte az alfalviak tudását, és beajánlotta őket Simon Ferenc esperes-főlelkésznek. Érkezett meghívás, mégis csak a harmadik szólításra mondtak igent. Az volt az akadály, hogy bár a vendéglátók a szállást állták, nem volt elegendő pénzük az utazásra. Idénre lett meg a kellő pénzalap. Minden szülő jelentős áldozatvállalása és a vissza nem térítendő támogatások mellett három édesapa,
Így augusztus 23-án huszonegy diákkal és négy szülővel indult útnak Hunyadi Irénke, hogy öt napon át ropják a táncot, gyűjtsék az élményeket.
A negyedik osztályt végzettől az érettségizőig minden korosztályból volt képviselő a csapatban. Ők azok, akik a heti egy órás iskolai népdal- és néptánctanulás mellett szerdánként is táncba mennek. Legalább öt esztendeje táncolnak, nyolc táncrendet ismernek. Hivatalos nevük: a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület táncosai, de a hat szóból álló megnevezést egyre váltották. A gyerekek javaslatai közül választották a Lenvirágok nevet, okkal, hiszen Alfalu a lentermesztésről volt híres, határában pedig a lengyár sok családnak biztosított megélhetést.
– idézik fel büszkén a hazatért alfalviak, akik a Szent István-napi egyházi ünnepség után a templomtéren adták elő produkciójukat: felcsíki, mezőségi népdalokat, valamint a Formák és ritmusok című néptáncelőadást, melynek koreográfusa Karda László. A szervezők jövőre is meghívták az alfalvi hagyományőrzőket, akik egy másik nyerget is megültek: ha már Bécsben voltak, felléptek a Német Lovagrend Temploma előtt is.
Az ország északi és északnyugati részén, valamint a hegyekben és hegyközi medencékben fagypont alá csökkent a hőmérséklet szerdára virradóra.
A védelmi minisztérium szerda reggel közölte, hogy radarrendszere három légi célpontot észlelt a román-ukrán határ közelében, ukrajnai oldalon, Vilkove városhoz közel.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából – mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden.
Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék a Kecskeméti Járásbíróság október 1-jei döntését. Eszerint Hankó Balázs volt kulturális miniszter és államtitkára Varga-Bajusz Veronika letartóztatásban maradnak.
Megnyílnak december elejétől a Hargita megyei hulladékudvarok, ahol a lakók ingyenesen adhatnak le bútorokat, építkezési törmeléket, használt autógumikat, zöldhulladékot, valamint elektromos és elektronikai hulladékot.
Az alaptámogatásként ismert juttatások előlege nagyobb lesz idén, mint a korábbi években. Sok ezer gazdának kezdik el folyósítani pénteken az általuk idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások előlegeit.
Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum szüreti bálja miatt, miután egy videóriport nyomán nyilvánosságra került, hogy az iskola területén tartott összejövetelen a tanárok alkoholt is fogyasztottak.
Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.
szóljon hozzá!