
A gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégium jelöltje szerezte a legtöbb szavazatot a november 26-án tartott diákpolgármester-választáson, így egy éven át Bartalis Előd kilencedik osztályos fiatal vezeti az újonnan alapított diákpolgármesteri irodát. Ellenjelöltjei az alpogármesteri, illetve a jegyzői feladatköröket látják majd el.
2010. november 28., 09:522010. november 28., 09:52
2010. november 28., 18:062010. november 28., 18:06
A gyergyói középiskolások kevesebb mint fele kapcsolódott be a diákpolgármester-választásokba, a négy tanintézmény 1740 diákjának 39,36 százaléka vett részt a pénteken tartott szavazáson. Legtöbben a batthyánys jelöltre adták voksukat, Bartalis Előd 275 szavazattal nyerte a választást.
Ellenjelöltjei sem maradnak tisztség nélkül, a szabályzat értelmében ugyanis a második és harmadik legtöbb szavazatot begyüjtő jelölt foglalhatja el a két alpolgármesteri széket, a negyedik befutó pedig a jegyző feladatkörét látja el.
A 227 voksot kapó Gál Endre salamonos, illetve a 109 szavazatot begyűjtő Benedek Miklós Zoltán szakis diák látja majd el az alpolgármesteri teendőket, a Sfântu Nicolae Líceum jelöltjét, Nicuţa Ştefan Alexandrut 74 szavazat juttatta a jegyzői poszthoz.
A művelődési házban tartott választási kiértékelőn részt vevő Mezei János polgármester üdvözölte új kollégáit, beszédében rámutatott az iroda létrejöttének fontosságára és a vezetői feladatköröket felvállaló személyek felelősségére. „Fontos, hogy eszedbe vésd: egy fecske nem csinál tavaszt – eredményt csak akkor lehet elérni, ha csapat van mögötted” – szólt a frissen megválasztott diákpolgármesterhez Mezei.
Bartalis Előd – mint mondta – semmiképp sem egyedül, hanem a gyergyói diákközösség bevonásával kíván tevékenykedni. „Az első két hétben lesz egy közvélemény-kutatás a diákok körében, hogy olyan programokat szervezzek, amelyekre igény van. Ez mindennél fontosabb. Célom, hogy minél többet tegyek a fiatalság fejlődéséért és a négy iskola együtműködéséért” – ismertette terveit a frissen megválasztott diákvezető.
Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.
Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.
szóljon hozzá!