
Arcfestés – a gyerekek kedvence. A Tavaszi bababörzén is lesz alkalom rá
Fotó: Ditrói Fészek
Gyergyóditróban alig több mint egy éve alakult az a kis csapat, mely a Gyergyói Édesanyák Egyesülete, a Fészek mintájára kezdte el tevékenységét. A fiatal anyukák, kismamák számos sikeres rendezvényt szerveztek, jótékonysági akciót kezdeményeztek. A Ditrói Fészek márciusra tervezett programjait Puskásné Horváth Zsófia ismertette.
2018. február 26., 19:002018. február 26., 19:00
A februári farsangi mulatozások, kézműves tevékenységek és előadások után a következő hónapra tervezett rendezvényekről beszélt a fiatal édesanyákból álló csapat oszlopos tagja. Mint megtudtuk, a ditrói gyerekeknek, édesanyáknak, nagymamáknak a jól bevált programok mellett újdonságokkal is szolgálnak,
„Olyan programokat tervezünk, melyben nagyobb hangsúlyt kap a család.
– mondta Puskásné Horváth Zsófia.
A segítségnyújtást fontosnak tartja a Ditrói Fészek is, már két alkalommal szerveztek börzét, és mindkét esetben gyűjtést is szerveztek.
– ismertette.
A Tavaszi bababörzére március 3-án, szombaton 15 és 17 óra között lesz. Azok, akik asztalt szeretnének foglalni, szándékukat Gál Csillánál, a 0754-389 798-as telefonszámon jelezhetik.
Eszik, nem eszik, mit eszik, sokat eszik, keveset eszik a gyermekem – ezek örök kérdések a kisgyermekes édesanyák körében, melyekre a Ditrói Fészek március 5-i eseményén választ kaphatnak. 17 órától Székely Dorottya dietetikus
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!