A Go Rt. megdrágítaná az ivóvizet Gyergyószentmiklóson

Az ivóvíz drágításában látja a veszteségek megszüntetéséhez vezető egyik kiutat a Go Rt. vezetősége. A vállalat számításai szerint, az ár növelése mellett, mindenképpen szükséges a vízórák felszerelése azokban a háztartásokban, ahol még nem rendelkeznek költségmérőkkel.

Pethő Melánia

2011. március 07., 16:062011. március 07., 16:06

2011. március 07., 18:062011. március 07., 18:06

Mezei János polgármester felkérésére beszámolót készített a vízszolgáltatás helyzetéről a gyergyószentmiklósi közüzem vezetősége. A számadatok tükrében a Go Rt. víz-, csatorna szolgáltatása közel 250 ezer lej veszteséget jelentett 2010-ben a vállalatnak.

Lukács László igazgató (fotó) szerint az előállított és eladott vízmennyiség közötti különbség legfőképp az elavult vezetékek miatt adódik – a közel ötven éves vízhálózat vezetékei gyakran meghibásodnak, a föld alatt nagy mennyiségű víz szivárog el.

Az igazgató ismertetése szerint tavaly közel 3 millió köbméter vizet kezelt a vízháznál a vállalat, ennek azonban kevesebb mint felét, alig több mint egymillió köbméternyit értékesített. A veszteség abból is adódik, hogy a magánházak mindössze 60 százaléka van ellátva vízórával. Ezeknek a háztartásoknak a vízfogyasztását nem lehet reálisan lemérni, így lehetetlen kiszámolni a pontos fogyasztást. Ilyen esetekben átalánydíjat alkalmaz a közüzem, aminek viszont sok esetben követhetetlenek a tényezői, hisz a személyenként számolt, havi 5,5 köbméter víz mellé a család gazdaságában lévő állatok számát is figyelembe kell venni, és más tényezők is hozzájárulnak a vízfogyasztáshoz. Ennek pontos követése vízóra hiányában kivitelezhetetlen – vélekedik Lukács, aki szerint a tavalyi veszteség egy másik okát az esős idő miatt a víz tisztításához használt rengeteg vegyszer, illetve a víz igen alacsony eladási ára jelentette.

A víz árának növelését javasolják
Az igazgató számításai szerint nagymértékben csökkentené a veszteséget, ha a magánházak mindegyikében vízóra mérné a fogyasztást. „A jelenleg felszerelt órák egy részét maguk a fogyasztók vásárolták meg. Törvényes előírások szerint ezek költségeit az önkormányzat kellene állja. Beláthatatlan, hogy mikor lesz pénze erre a beruházásra Gyergyószentmiklósnak, éppen ezért, első fázisban a vállalat próbálja meg beszerezni az órák egy részét. Erre még idén sor kellene kerüljön” – mondta a vállalatvezető.

A Go Rt. jelenleg 1,32 lej + áfa áron számlázza a köbméterenkénti vízmennyiséget a lakosságnak, ez az ár megegyezik az ivóvíz előállítási költségével. „Az előállítási és eladási ár között nincs különbség. Ez egy jóváhagyott ár, ebbe bele kell férjen minden költség” – magyarázta az igazgató. Hozzátette, a tevékenység gazdaságossá tételéhez kidolgozott stratégia többek között a víz köbméterenkénti árának 0,53 lejes emelését is tartalmazza. „Ez javaslatként fog a tanácsos testület elé kerülni. Muszáj lesz, mert másképp nem lehet működni. Ha valamilyen okból a városnak idén nem sikerülne megoldani a víz-csatorna rendszer felújítását, az említett tervek gyakorlatba ültetésével minimálisra lehetne csökkenteni, kezelhetővé lehetne tenni a veszteséget” – mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
Hirdetés