Ha minden jól megy, a hónap végére befejeződhet a felújítás Csíkszeredában aTaploca utca egyik, jelenleg lezárt sávján. A folytatás az időjárás alakulásától is függ, a városvezetés azt szeretné, ha a tél folyamán az útszakasz mindkét sávján haladhatna a forgalom.
2011. október 16., 15:332011. október 16., 15:33
2011. október 16., 16:102011. október 16., 16:10
Készül a gázvezeték, következhet az aszfaltozás
A szeptember elején megkezdett felújítás aTaploca utca harmadik, a templomtól a város kijáratáig terjedő szakaszát érinti, és mivel ezt a szakaszt két éve átadták az országos útügynek, az ő beleegyezésükre is szükség volt.
Félsávos útlezárással kezdődött a munka, a városból kifelé tartó forgalom ennek megfelelően most a bal oldalon halad, a befelé tartó járműveknek viszont kerülniük kell a Nagymező vagy a Rét utcán át. Az esővízcsatorna-rendszer elkészítése és az alapozás után a szegélyköveket is elhelyezték egyik oldalon, közben megkezdődött a gázvezeték cseréje is. Szőke Domokos alpolgármester szerint a hónap végéig az egyik sáv aszfaltozása elkészülhet, és megindulhat ott a forgalom. A gázvezetéket a járda alatt helyezik el, ha ezzel végeznek, akkor a járda elkészítése is megkezdődhet, annál is inkább, mert a villanyvezetékeket már korábban a föld alá helyezték.
Télre mindkét sávot felszabadítanák
Az egyik sáv elkészülte után valószínű, hogy lezárják a másikat, és ott is megkezdődhet a felújítás. Az alpolgármester szerint november végére lehetne azzal is végezni, viszont ez nagyban függ az időjárás alakulásától. Szőke azt mondta, az időjárás-előrejelzések függvényében döntenek a folytatásról. A városvezetés mindenképp azt szeretné, hogy a tél folyamán az utca mindkét sávján meginduljon a forgalom, ne maradjon lezárt útfelület. A 2,5 millió lej értékű felújítás során a Taploca, Rét és Nagymező utca találkozásánál körforgalmat alakítanak ki, erre azonban csak jövőben kerül sor – akkor onnan folytatják a felújítást a város Csicsó felőli kijáratáig.
Nemcsak a mezőgazdászok, a Taploca utca lakói is örültek az esőnek. A hosszan tartó száraz időszak alatt hatalmas port vertek az elhaladó teherjárművek – mesélte egy lakó, hozzátéve, az utcára néző ablakot is most tudták megtisztítani a portól. A Taploca utca ezen szakasza terelőút is, szinte percenként haladnak el a Forrás utcán át érkező kamionok, rönköt szállító nyergesvontatók. A járható úttest szűk, a nehéz gépjárművek így gyakran ráhajtanak az útpadkára, zöldövezetre, porfelhőt kavarva.
A városnak plusz költség az aszfaltozás
Mint már említettük, két évvel ezelőtt ezt az útszakaszt, másokkal együtt, átadták az országos útügynek, hogy az európai út felújítása során itt új aszfaltréteget terítsen el a kivitelező. A Taploca utca esetében sok jót nem hozott ez az átadás, mert kiderült, az európai utat felújító bákói cég csak másfél réteg aszfaltot fog teríteni ezekre az útszakaszokra.
„Volt egy megbeszélés a prefektusi hivatalban az útüggyel, ahol ezt szóban hozták tudomásunkra, hivatalos átiratot még nem kaptunk. Mivel erre az útszakaszra három réteg aszfaltot, valamint kopóréteget fogunk elhelyezni, ez azt jelenti, hogy a városnak kell állnia két réteg aszfalt költségeit, remélve, hogy a bákói cég teszi hozzá a többit” – mondta kérdésünkre az alpolgármester. Ez a városnak 500 000 lej plusz kiadást jelent, amit elő kell teremteni – Szőke szerint pénzt kell elvonni más tervezett helyszínekről, például a Nagymező és Baromtér utcákban tervezett további aszfaltozásokról kell egyelőre lemondani.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!