
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hamarosan újabb felújított játszóteret vehetnek a birtokba a székelyudvarhelyi gyermekek, ugyanakkor a városi program részeként idén még egy játszótér rendezése tervben van.
2021. június 10., 13:102021. június 10., 13:10
Minden szezon elején, a hóolvadást követően fog hozzá a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal műszaki igazgatósága a városi játszóterek állapotának felméréséhez: amennyiben szükséges, ezt követően a javításokat is elvégzik.
ugyanis a javítás költségét az idei városi költségvetésbe foglalták bele, amit későn tudott elfogadni az önkormányzati képviselő-testület – tudtuk meg a városháza sajtószóvivőjétől. Zörgő Noémi ugyanakkor felhívta a lakosság figyelmét, hogy
sőt lehetőség van fényképeket is csatolni, így pedig egyszerűsödik és gyorsabb a műszaki igazgatóság reakciója.
Fotó: Erdély Bálint Előd
2016-ban kezdődött el az új városvezetés Megújulnak játszótereink programja, amely révén eddig több rossz állapotban lévő teret is modernizáltak.
Ez a tér elsősorban a tinik számára készül, többféle sportot lehet majd itt kipróbálni, egyebek mellett a kosárlabdát, a teqballt és az asztaliteniszt. Az átadást egyébként még a nyárra tervezi a városvezetés.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A program következő lépéseként a városi kórház szomszédságában lévő Köztársaság-negyedi játszótér felújítását végzik el: erre a munkára 119 ezer lejt különítettek el a városi költségvetésben.
Külső forrásból újul meg a nagy játszótér
A Megújulnak játszótereink programnak ugyan nem része, de hamarosan sor kerül a sétatéri nagy játszótér modernizálására is. Ez a fejlesztés egy átfogó, a minifocipályát és a Tompa László Általános Iskola udvarának felújítását is magában foglaló európai uniós pályázati projekt része. A kiíráson már nyert a város, most a támogatási szerződés aláírása jön, a kivitelezés jogának meghirdetése csak ezek után következik. A sajtószóvivő szerint a pályázatra leadott tervek szerint a tér alapjaiban újul meg, a játszótér új játékelemeket kap, illetve nagyobb is lesz. A cél az, hogy több korosztály igényeinek megfelelő térré váljon a Városi Parkban található játszótér. Ugyanakkor fontos fejlesztés, hogy bővül a téren lévő közvilágítási hálózat is, illetve – a gyakori rongálások megfékezésére – kamerarendszer is lesz az új játszótéren.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!