A búcsú alkalmából zsúfolásig megtelt szerdán délben a csíkszeredai Szent Kereszt-templom, ahol az ünnepi szentmisét Tamás József püspök celebrálta, a környékbeli papság részvételével.
2011. szeptember 15., 09:202011. szeptember 15., 09:20
2011. szeptember 15., 14:532011. szeptember 15., 14:53
Hálásak vagyunk azért, amit az Úr Jézus értünk szeretetből tett és tesz – fogalmazott Tamás József püspök, aki a szentmisét azért ajánlotta fel, hogy Jézus Krisztusnak méltó tanítványai legyünk. A Szentírásból idézte: „aki nem veszi fel mindennap a keresztjét, és nem így követ engem, az nem méltó hozzám”. A keresztet fölvenni, mindennap elindulni Jézus Krisztus akarata felé, azzal a lelkülettel, ahogy ő azt annak idején tette nem könnyű számunkra. Éppen ezért szeretnénk ebben a szentmisében az ő kegyelmi ajándékait kérni mindennapi kereszthordozásunkhoz – hangzott el a szentmise kezdetén.
Kállay Emil piarista atya, Tamás József püspök és Páter Sz. Attila pálos szerzetes
\"Szent Ilona császárné szentföldi zarándoklata során találták meg az Üdvözítő keresztfáját, amit akkor több darabra szedtek, és a keresztény világ különböző pontjain helyezték el. Ekkor kezdődött el a Szent Keresztnek a tisztelete. A kereszt egyszerű jel, mégis kimeríthetetlen titkokat tartalmaz. Ha a saját életünkben ragaszkodunk a kereszt tanításához, jobbá lesz a világ! Ne feledjük: „ave crux, spes unica! Üdvözlégy kereszt, egyetlen remény!” – mondta prédikációjában Páter Sz. Attila pálos szerzetes.
Darvas-Kozma József esperes nemtetszésének is hangot adott
„1944. szeptember 11-én a szovjet katonák bevonultak Csíkszeredába. Itt a templomban mindent összetörtek: a szent keresztet ledobták, Nepomuki Szent János szobrát lefejezték. Annyi rombolást vittek végbe, hogy a hívek csak 1945. januárjára tudták annyira rendbe tenni a templomot, hogy szentmisét tarthassanak. 2011. szeptember 11-én Csíkszereda egyik középiskolájában az igazgató a kereszteket a tantermekből leszedette. 1944-ben a szovjetek próbálták a keresztet eltüntetni, most 2011-ben az egyik iskolaigazgató akarta ezt tenni. Különös ez, hisz az ország címerében, a sas szájában tartja a keresztet, a parlamentben a honatyák előtt ott a kereszt, a megyeházán ott a kereszt, és az út széleken állítjuk a kereszteket. Sajnos, vannak ma is, akik a keresztet akarják tiporni. Adja az Úr, ha tövist is termett szeptember 11-e, a rózsa is nyíljon ki, és kerüljön vissza a kereszt!” – fogalmazott Darvas-Kozma József címzetes esperes, a Szent Kereszt-templom plébánosa. A búcsús szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!