
Vörös kereszt jelzi, hogy segítenek a patikákban is kánikula idején
Fotó: Gecse Noémi
Az utóbbi napokban többen is napszúrással vagy a kiszáradási tünetekkel jelentkeztek a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán – közölte érdeklődésünkre Demeter Ferenc kórházmenedzser.
2017. augusztus 02., 19:552017. augusztus 02., 19:55
Elmondta, ezeket az eseteket könnyedén és gyorsan megoldották az ott dolgozó kollégák, nem igényeltek különösebb szervezésbeli problémát. Péter Szilárd, a megyei mentőszolgálat vezérigazgatója érdeklődésünkre közölte, eddig nem riasztották őket kimondottan kánikula okozta napszúrásokhoz, ájulásokhoz. Azonban ez nem zárja ki, hogy történtek volna ilyen jellegű esetek – tette hozzá a szakember, aki megkeresésünkkor egy konferencián vett részt a tenger közelében, s mint mondta, ott pár fokkal hűvösebb van, mint Csíkban.
Fotó: Gecse Noémi
Mint már korábban beszámoltunk róla,
A szóban forgó intézményeken egy román és magyar felirattal ellátott vörös kereszt jelzi, hogy ott elsősegélynyújtó-pont található. Melles Melinda, a Hargita Megyei Gyógyszerészkamara elnöke érdeklődésünkre kifejtette, voltak személyek az utóbbi napokban, akik a megyei patikák valamelyikébe vonultak hűsölni a kánikula idején. Megittak egy pohár vizet,
– magyarázta a szakember.
Fotó: Veres Nándor
Tanácsok kánikula idejére
A kánikula okozta rosszullétek, ájulások ellen a szakértők azt tanácsolják, lehetőség szerint kora reggel vagy a késő esti órákban induljunk útnak, s akkor is válasszuk inkább az árnyékos helyeket. 11 és 18 óra között kerüljük az erős napfényt és a megterhelő fizikai tevékenységet. Viseljünk világos színű, vékony, szellős, laza ruházatot, kalapot és napszemüveget. Fogyasszunk gyümölcsöket és zöldségeket (dinnye, szilva, paradicsom), joghurtot, táplálkozzunk kiegyensúlyozottan és változatosan, előnyben részesítve az alacsony kalóriatartalmú élelmiszereket.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint az ország legtöbb megyéjében ma is 35-37 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletre kell számítani.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
szóljon hozzá!