
Az elmúlt napokban a szakemberek felmérték az épületet, tervek és térkép készült a veszélyes részek megjelölésével
Fotó: László Ildikó
Folyamatban van a diákok anyagi javainak pótlása, a kiásott részek betöméséhez hatósági engedélyekre várnak – írják a Tamási Áron Gimnázium december 24-i közleményében.
2023. december 24., 13:532023. december 24., 13:53
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonánál hétfőn történt épületomlás okozta tragédia utáni napokat összefoglaló közleményt bocsájtott ki a tanintézmény. Mint írták, kedden a tanítás elmaradt, az osztályfőnökök és lelkipásztorok segítettek a gyerekeknek minden osztályban, hogy feldolgozhassák az eseményeket.

Összedőlt a Tamási Áron Gimnázium kollégiumának egyik épületrésze hétfő délután. Több gyerek a romok alá szorult, azonban sikerült kimenteni őket. Az egyik fiút már nem lehetett újjáéleszteni.
Szerdán pszichológusok bevonásával folytatódott a segítségnyújtás, majd összeírták a bentlakók tárgyi és anyagi veszteségeit. „A felmérést követően a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvánnyal, a Tamási Áron Véndiák-egyesülettel, valamint a Gyulafehérvári Caritas segítségével megkezdtük a legsürgősebb dolgok beszerzését (szemüveg, kontaktlencse, gyógyszer, fogszabályzó, laptop, táblagép, töltő stb.), ugyanakkor felvettük a kapcsolatot a helyi lakosságnyilvántartó irodákkal, annak érdekében, hogy
– olvasható a közleményben, amelyben arra is kitérnek, hogy egy helyi – bevásárlóközpontokat működtető – vállalkozás jóvoltából százlejes vásárlási utalványt juttattak el minden bentlakó gyermeknek.
December 20–21-én a szakemberek felmérték az épületet, tervek és térkép készült a veszélyes részek megjelölésével, a személyes tárgyak kimentéséhez, emellett szerkezeti szakértő és a tervező gyűjtött adatokat az épület állapotáról a szerkezeti szakvéleményhez. Csütörtökön a tanügyminisztérium ellenőrző szerve széleskörű vizsgálatot tartott az iskolában – sorolják az eseményeket.
Támogatások
A legnagyobb anyagi kár a hat beomlott háló lakóit érte, az SZKA elsősorban nekik juttat támogatást: csütörtökön 48 300 lej értékben vásárolt elektronikai eszközöket (egy elektronikai szaküzlet 6800 lejes kedvezményével); a 42 közvetlenül érintett diák részére az SZKA átadott személyenként ezer lejt, egy-egy ruhanemű-utalvánnyal együtt, amellyel további kedvezmények is járnak. A közösségi alapítványon keresztül érkező pénzbeli segítség eddig 90 300 lej. A Tamási Áron Véndiák-egyesületnél eddig 5 018 687 forint és 9148 lej gyűlt össze a bajbajutott diákok számára, ebből 5 millió forint a Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítvány, a fennmaradó összeg magánszemélyek, valamint székelyudvarhelyi vállalkozások és véndiákok adománya. Az egyesület ígéretet kapott további adományok folyósítására, és ígéretet tett a szülők által vásárolt hangszerek árának megtérítésére, valamint az odaveszett készpénzek pótlására.
Az épületet jelen pillanatban két okból sem lehet megközelíteni:
egyrészt biztonsági okokból,
másrészt, a bűnügyi nyomozást folytató szervek, valamint a munkaügyi felügyelőség megtiltották, hiszen folyik a nyomozás, és akaratlanul is bizonyítékok semmisülhetnek meg
– hangsúlyozzák a közleményben, hozzátéve, hogy a Hargita Megyei Építkezési Felügyelőség elrendelte minden munkálat leállítását, a kiásott részek azonnali betömését, valamint egy, többek közt állagmegőrzést és biztonságos megközelítést célzó, független szakértői munka elkészítését.
„A hatósági tiltás miatt az épület tulajdonosa eddig még nem tudta teljesíteni a kiásott részek betömésére vonatkozó utasítást, amely, egyébként, a szombaton, december 23-án, a szakértő által átadott állagmegőrzési szakvélemény szerint is sürgősen elvégzendő feladat. A szakvélemény alapján
Amint megvan az engedély, megköttetnek a szerződések, és összeáll a csapat a sürgősségi állagmegőrző munkálatok elvégzésére” – vázolják az ütemtervet, kiegészítve, hogy ezzel párhuzamosan az érsekség kérvényezni fogja a nyomozó hatóságoknál a munkálatok engedélyezését a szakértői munka és a városháza urbanisztikai osztálya által kibocsátott engedélyek alapján.
„Kérjük, legyenek türelemmel, hatósági engedélyeket várunk ahhoz, hogy törvényesen léphessünk” – zárják az iskola közleményét.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
szóljon hozzá!