A táblamázoló mindig ismeretlen

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Fekete festékkel mázolták le a Gyergyószentmiklós feliratot a város Gyilkostó felőli bejáratánál. Nem ez az első eset. Valaki évek óta rendszeresen meggyalázza a magyar nyelvű feliratot. Az elkövető, mint mindig, most is ismeretlen…

Gergely Imre

2011. május 17., 19:102011. május 17., 19:10

Nem éppen a magyar–román barátság hirdetője a település határát jelző tábla Gyergyószentmiklós Gyilkostó felőli bejáratánál. A város magyar nevét jó ideje fekete festékkel lemázolta, pontosabban festékszóróval lefújta valaki. Nem először. Évek óta rendszeresen megtörténik ez, és senkinek nincs igazán ötlete arra, hogy ezt miként lehetne megállítani.

A kérdés a legutóbbi tanácsülésen is felvetődött. A városvezetés és a tanácsosok úgy döntöttek, ismételten kicserélik a táblát, ugyanakkor ismeretlen tettes ellen tesznek feljelentést a rendőrségen. Nagy Zoltán alpolgármester elmondta, egyéves mandátuma alatt már kétszer került sor táblacserére, de a rongálásnak nem tudják elejét venni. Az újabb csere a napokban várható. Az alpolgármester reméli, hogy a feljelentést követően a rendőrség is odafigyel majd erre a jelenségre. A tett nyomainak eltakarítása, a táblák eredeti állapotának helyreállítása a szimbólumérték mellett anyagi vonzattal is jár, egy-egy ilyen táblacsere 4-500 lejébe kerül a városnak. A tábla ugyan az országos útügy tulajdonát képezi, de város számára szégyen, így felvállaljuk ennek költségeit – mondta az alpolgármester.

A magyar felirat azonban nemcsak a város végén, hanem Gyilkostó üdülőtelep bejáratainál is „szemet szúr” valakinek. Ott is rendszeresen megrongálják a településjelzőket – feltehetően ugyanazok, akik Gyergyószentmiklóson. A tettesek itt is ismeretlenek. Arra Nagy Zoltán is kevés esélyt lát, hogy kézre kerüljenek.

A táblaügyben javulást hozhat, ha elkészülnek a városvezetés által megálmodott, új, esztétikus városbejárat-jelzők. Ezek jelenleg tervezés alatt állnak, de az elsők a nyár folyamán mindenképpen a helyükre kerülnek. A legelső ilyen „városjelző műalkotás” éppen a Gyilkostói út mellett áll majd, a jelenleginél jóval közelebb a városhoz, azaz a Both vára alatti szikláknál. A remények szerint ehhez már nem férhetnek hozzá a rongálók.

A város Gyilkostó felőli kijáratánál álló tábla a lemázolt magyar feliratot nem számítva sem esztétikus látvány. A mázolásra válaszul egy Nagy-Magyarország matricát ragasztott valaki a Gheorgheni felirat mellé. A táblán kifejeződő „nemzetek közti konfliktus” mellett még egy reklámfelirat is felkerült a településhatár-jelzőre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
Hirdetés