
Fotó: Kertész László
A Katolikus Egyház felnőtt tagjaivá váltak azok, akik június 12-én a bérmálás szentségében részesültek a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomban. A másfél éves felkészítőt követően a bérmálkozók készen álltak a Szentlélek teljes körű befogadására.
2011. június 12., 18:482011. június 12., 18:48
Ft. Jakubinyi György érsek köszönti a bérmálkozókat
A szentmisét Ft. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta, akinek elsősorban a bérmálkozók köszönték meg megtisztelő jelenlétét, majd Ft. Portik-Hegyi Kelemen főesperes kérte fel, hogy részesítse a fiatalokat a katolikus egyház második szentségében.
Az elöljáró prédikációjában említést tett a Szentlélek első eljövetelére, de ugyanakkor felhívta a bérmálkozók figyelmét a Boldogságos Szűz Mária tisztaságára is. Mint elmondta, nem az jelenti a kereszténységet, hogy valaki minden vasárnap ünneplőben elmegy a templomba, majd utána ismét mindennapi emberré válik, hanem az, hogy a szentmise után is keresztények tudjunk maradni, amely elsősorban a szeretetben mutatkozik meg.
Az érsek krizmát kent a bérmálkozók homlokára
Ft. Jakubinyi György hozzátette, hogy a Jézust követő emberek egyetlen ismertető jele az, hogy teljes szeretetben tudnak élni. Mindezt követően sor került a tényleges bérmálásra, amikor az érsek krizmát kent a bérmálkozók homlokára, amely azt szimbolizálja, hogy a hívő a Szentlélek erejében részesül. Ezután a szentmise szokásos mozzanatai következtek, minek a végén az érsek úr megáldotta a bérmálkozókat, bérmaszülőket, valamint a jelen lévő hívő közösséget, majd a magyar nemzeti himnusz eléneklése zárta a szertartást.
A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
szóljon hozzá!