
Geréb: a vidéki emberek foglalkozását némileg leönthettük a tudományosság mázával
Fotó: Pál Árpád
A tanyasi életmódot elemezték, illetve az optimális tehéntartásról készítettek tanulmányt a REGA Régiókutató Egyesület, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT) és a Lámpás Társaság munkatársai. Az eredményeket egy keddi konferencián mutatták be Székelyudvarhelyen.
2017. június 27., 19:222017. június 27., 19:22
2017. június 27., 19:222017. június 27., 19:22
A kutatásnak két része volt: először a tanyasi gondolkodást, életmódot elemezték, majd egy gyakorlatias modellt dolgoztak ki a székelyföldi vidéken élőknek az optimális tehéntartásról, arról, hogy miként lehet eredményesen gazdálkodni – magyarázta a konferencián Geréb László, a régiókutató egyesület elnöke. Mint mondta, nehéz dolguk volt, hiszen a vidékiek többsége „érzésből” gazdálkodik, nagyon kevesen tudták számadatokkal alátámasztani tevékenységüket.
– fogalmazott. Geréb lapunknak kifejtette, tanulmányukban különböző lehetőségeket vázoltak fel a gazdáknak, figyelembe vették például a tej árának alakulását, a kihasznált terület nagyságát és a vízellátottságot.
„Az általunk készített táblázatokat tanulmányozva a gazdák összehasonlíthatják saját adataikat a közöltekkel, így optimalizálhatják gazdaságukat” – tette hozzá az egyesület elnöke. A magyar földművelésügyi minisztérium által támogatott kutatás eredményei a regaprojekt.ro honlapon érhetők el.
A magyar kormány nem határokban, hanem nemzetben gondolkozik, és felelősségének érzi, hogy segítse nemzettársait, bárhol is éljenek – jelentette ki Szakáli István Loránd, a magyar földművelésügyi minisztérium agrárfejlesztésekért felelős helyettes államtitkára. Lapunknak elmondta, a külhoni együttműködéseket és a helyi mezőgazdaság támogatását a gazda-, tudományos és más szervezeteken, valamint tanintézményeken keresztül képzeli el a szaktárca. Például ösztöndíjakat adnak a felnőtt- és szakképzésekhez, de a helyi termékek magyarországi bemutatására is lehetőséget tudnak teremteni. Szakáli szerint a mezőgazdaságban nélkülözhetetlenek az együttműködések, szövetkezések.
Szakáli: együttműködésekre, szövetkezésre van szükség a székelyföldi mezőgazdaság fejlesztéséhez
Fotó: Pál Árpád
Azt ígérte, a minisztérium azon fog dolgozni, hogy a most elvégzett kutatás eredményei hasznosuljanak. A cél az, hogy az agráriumon keresztül javuljon a vidék népességmegtartó képessége. Gyakorlatilag
A helyettes államtitkár örült annak, hogy az elmúlt évtizedekben nagyot fejlődött az ipari, valamint a szolgáltatási szektor Székelyföldön, de úgy érzi, a székelység megmaradásának kulcsát a vidéki emberek megélhetése, vagyis a mezőgazdaság jelenti.
„A városnak és a vidéknek együtt kell fejlődnie. Falvaink határ- és értékőrző települések, amelyek felfedezésre és felértékelésre várnak, hogy meg tudjanak maradni. (..) A közélet képviselőinek elsősorban alázattal kell fordulniuk az emberek és munkájuk felé” – jelentette ki Orbán Árpád udvarhelyi alpolgármester. Rámutatott,
Fotó: Pál Árpád
Ha ez nem történik meg, kiürülnek a települések, és már nem olyan emberek költöznek oda, akikkel „szoros kapcsolatunk volt”. Erre példa Szászföld. „Nincs más lehetőségünk, megerősödni és gyarapodni kell” – szögezte le Orbán. Hozzátette, nem szabad feladni „kis magyar világunkat”, Székelyföldet. A vidékiek megélhetése érdekében gazdaságfejlesztésekben, szövetkezetekben kell gondolkodni. Ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy megtalálják a módját a székely termékek értékesítésének.
A keddi konferencián nemcsak a kutatások eredményeit ismertették, de műhelymunkákat is szerveztek, valamint bemutatták Ambrus Tibor, Geréb László és Tankó László Szervezeti kultúra című kötetét.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
szóljon hozzá!