
A román Realitatea hírtelevízió díjzata Sepsiszentgyörgyöt a Tízen Romániáért (10 pentru România) című verseny regionális szakaszán. A rendkívül szoros versenyben a zsűri a kovásznai megyeközpontnak ítélte a díjat.
2010. december 05., 15:072010. december 05., 15:07
2010. december 05., 18:552010. december 05., 18:55
A Romániai Municípiumok Egyesülete és a Közpolitikai Intézet által szervezett rendezvény idén új kategóriával bővült, így külön osztályban versenyezhettek a megyeszékhelyek. A jelölést három kategória tevékenységi köre képezte, a zsűri figyelte a városgazdálkodást, a helyi adók és illetékekhez, valamint a szociális tevékenységekhez, döntésekhez fűződő fejleményeket. A díjátadó gálának a kolozsvári operaház adott helyet, melyen Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád András is jelen volt, és három nyelven, magyarul, románul, illetve németül köszöntötte a közönséget, majd beszédében az Erdélyben élő nemzetiségek kölcsönös tiszteletére hívta fel a figyelmet.
A polgármester kifejtette, ez a tisztelet az, ami Erdélyt különleges régióvá teszi. Sepsiszentgyörgy vezetője ugyanakkor azt is elmondta, hogy Kolozsvár megérdemelné a háromnyelvű táblákat. A műsorban kérdésként elhangzott, hogy Kolozsvárt vagy Nagyszebent lehet Erdély fővárosának tekinteni, amelyre Sepsiszentgyörgy polgármestere a következőképpen válaszol: Kolozsváron diákoskodott, majd élt Budapesten és Bukarestben, számára és minden erdélyi számára a válasz egyértelmű: Erdély fővárosa Kolozsvár.
A péntek esti gálán négy magyar vonatkozású díjat adtak át, Antal Árpád András mellett Papp Éva színművész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára, Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, valamint Bölöni László volt focista és edző vehette át a kiválósági diplomát. Két szász személyiséget is díjaztak, Klaus Johannist, Nagyszeben polgármesterét, valamint a szászfehéregyházi Caroline Fernolendt, aki a Károly herceg által finanszírozott Mihai Eminescu Alapítványt vezeti, amely a szász épített örökség megőrzését tűzte ki célul.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!