
Jóval a piaci ár alatt kelne el egy 2003-ban épített ANL-lakás az új tervezet szerint
Fotó: Erdély Bálint Előd
Módosítanák az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások vételárát, így az előzetesen meghatározott – a korábbi évhez képest jelentősen megnövekedett – összegnél kedvezőbb áron vásárolhatnák meg az ingatlanokat az érintettek.
2021. április 29., 11:402021. április 29., 11:40
2021. április 29., 15:402021. április 29., 15:40
A fejlesztési minisztérium szerdán közvitára bocsátott jogszabálytervezete szerint az új vételár a szóban forgó lakás megépítésének költségéből indul majd ki, az építés évétől függetlenül. Cseke Attila miniszter nyilatkozata szerint az újonnan meghatározott árból fogják levonni az addig kifizetett lakbért, az amortizációs költségeket, és a település besorolásának megfelelően súlyozzák a lakások értékét.
A tárcavezető példával is szolgált: egy kolozsvári, 2003-ban épített, 62 négyzetméteres lakás, amely 2019-ben 97 378 lejbe került, és 2020-ban 161 832 lejre ugrott az ára, a közvitára bocsátott rendelet értelmében
miután levonják a tizennyolc éven át fizetett lakbért. Egy másik példával szolgálva egy korondi, 107 négyzetméteres, 2010-ben épített lakás, amely 2019-ben 137 851 lejbe került, és 2020-ban 232 129 lejre ugrott az ára, most 153 525 lejbe kerülne.
Az RMDSZ-es miniszter ugyanakkor emlékeztetett, minden év derekán rendeletben szabják meg a lakások vételárának kiszámításához szükséges irányárat. Az építkezési ipart érintő, béremelésekről rendelkező előírás következtében – amely megemelte az építkezések költségét – a 2020-as miniszteri rendelet egyik napról a másikra jelentősen megemelte a fiataloknak szánt lakások vételárát. A székelyudvarhelyi ANL-s tömbházakban lakók is főként ezt nehezményezték.
Hogy valóban ez lesz-e a jó megoldás, nem tudni, ugyanis mint Cseke Attila is hangsúlyozta, a program célja lakást biztosítani a fiataloknak, és arról is többször cikkeztünk már, hogy az eladásokból befolyt összegekből építenének újabb lakásokat. Az viszont tény, hogy a korábban, a 2000-es évek elején, derekán épített lakások kezdeti bérlői már nem a legfiatalabbak, akárcsak az, hogy a piaci ár töredékéért értékesített lakások árából nehezen lehet újat építeni.

Évek után révbe érhetnek a székelyudvarhelyi Cserehát-lakónegyedi ifjúsági lakások bérlői: hosszas, bürokratikus folyamat végéhez ért a polgármesteri hivatal, nemcsak eladhatóvá váltak az ingatlanok, hanem az árszámítás is megtörtént.

Kedvezményes árra számítottak a lakók, ezzel szemben a piacihoz közeli eladási összegeket számoltak ki a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnál a csereháti ifjúsági lakásokra. A lakók főként azt nehezményezik, hogy a többéves késlekedés miatt nőtt meg majd kétszeresére az eladási ár.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
Miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető minisztert Magyar Péter kedden. A kormányfő ezt a Facebook-oldalán közölte annak kapcsán, hogy az első hivatalos miniszterelnöki látogatására Lengyelországba utazott.
Az ország régióinak többsége szombat reggelig légköri instabilitásra, jelentős mennyiségű csapadékra és megerősödő szélre vonatkozó figyelmeztetés alatt áll, amelyet kedden adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Idén is tartanak búcsús szentmisét pünkösdvasárnap, május 24-én a Madarasi Hargitán.
Többnyire a sokéves átlagnak megfelelő hőmérsékletekre számíthatunk az előttünk álló egy hónapban, nagyobb mennyiségű csapadék az első héten várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzéséből.
Nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található.
1 hozzászólás