Fotó: Barabás Ákos
Magyar klasszikus írók és költők nevei, aláírásai, ifjúsági regények címei, indián közmondás, sportolók bölcseletei kísérik néhány hete a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Gimnázium hátsó épületében tanulók lépteit a földszintről az utolsó emeletig.
2018. január 24., 17:552018. január 24., 17:55
2018. január 24., 17:562018. január 24., 17:56
A pedagógusok régi álma vált valóra nemrég, hiszen sikerült az épület belső lépcsőinek előlapját színes fóliával dekorálni – tudtuk meg Demeter Magdolna tanítónőtől. Elmondta, az ötletet a városi könyvtár lépcsői adták, és úgy értékelték:
Fotó: Barabás Ákos
A tanítónő második osztályosainak szülei, az iskola és annak egyesülete közösen összeadták a fóliák megszerkesztéséhez és felhelyezéséhez szükséges hatezer lejt, így a téli szünidőről visszatért, mit sem sejtő diákokat meglepetés várta, aminek kellőképpen örültek is.
Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.
A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.
Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.
Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.
Közel felére csökkent a medveriasztások száma Hargita megyében a tavalyi évhez viszonyítva – közölte a megyei csendőrség. Míg 2024 első felében 219 hívás futott be a 112-re medvék jelenléte miatt, idén mindössze 110.
1 hozzászólás