
Fotó: Boda L. Gergely
Szeptemberig látogatható a marosvásárhelyi Teleki Téka földszintjén, az ideiglenes kiállítóteremben a Femina semper című tárlat, amelynek kurátora Márton Krisztina a nőknek a történelem folyamán betöltött szerepeit mutatja be a könyvtárban őrzött könyvek segítségével.
2017. június 30., 14:552017. június 30., 14:55
Az ötlet már régóta foglalkoztatja Márton Krisztina könyvrestaurátort, a Teleki–Bolyai Könyvtár munkatársát, aki most valósította meg a tervét kollégái segítségével. A kiállítóterem tárlóiban korabeli – a 16. századtól kezdve a 19. századig nyomtatott – könyvek és kiadványok láthatók, amelyek különböző módon kapcsolódnak a nőkhöz. Vagy úgy, hogy nők gyűjtötték azokat, vagy mert nőkről, illetve nőknek szólnak, mert nők írták, fordították, vagy valamilyen módon hozzájárultak azok létrejöttéhez. Például a könyvtáralapító Teleki Sámuel felesége, iktári Bethlen Zsuzsanna is szenvedélyes könyvgyűjtő volt, saját gyűjteménye mellett még két gyűjteményt is örökölt, a nagyanyjáét, Rédhey Zsuzsannáét és az anyai nagynénjéét, Wesselényi Katáét.
A kiállítás Ádám és Éva történetével kezdődik, és a nőnek a társadalomban betöltött számos szerepét mutatja be az évszázadokon keresztül, kezdve a családon belülivel, a tudományban, a művészetben elfoglalt helyével. Mitológiai könyvek láthatók az első tárlóban, a nő bibliai megjelenítése, majd a családon belüli eseményeket megörökítők, a nevelésről, iskoláztatásról szóló kiadványok, életeseményekről, mint például születésről és elhalálozásról, esküvőről, évfordulókról, névnapokról. Az egyik tárlóban a Teleki-gyerekeknek az édesanyjukhoz címzett névnapi köszöntőik is helyet kaptak.
Fotó: Boda L. Gergely
Az üvegtárlókba kihelyezett nyomtatványokat, könyveket kiegészítik azok a színes pannók, amelyek jeles női személyiségeket ábrázolnak, nemcsak magyarokat, de a nyugati világból is, olyanokat, akik kiemelkedőt alkottak. Mert
– magyarázza Márton Krisztina, – hanem orvosnak, ápolónak, pszichológusnak, tanítónak is lennie kellett. A nemesasszonyok közül nagyon sokan tudománnyal, művészetekkel is foglalkoztak. Ez elsősorban úgy volt lehetséges, ha a családban egy fivér tanult, aki segítette a nővérét, illetve nem utolsósorban a szülők hozzáállása is befolyásolta a nő előmenetelét. Ott, ahol az apa és az anya felvilágosult, nyitott volt, támogatta lánya taníttatását. Az orvostudományban, a kémia, a fizika, a csillagászat, a jogtudomány terén alkottak kimagaslót, akárcsak a művészetekben is.
A kiállítás vendégkönyvébe a látogatók beírhatják annak vagy azoknak a nőknek a nevét és élettörténetét, akik életükben meghatározó szerepet töltöttek be, lehet az édesanya, nagyanya, testvér vagy barátnő.
Szeptemberig látogatható a tárlat a Teleki Téka ideiglenes kiállítótermében hétköznapokon hétfő kivételével 10 és 18 óra között, szombaton és vasárnap 10 és 13 óra között.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását - közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.
Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
szóljon hozzá!