
Óvodák, iskolák építésével, osztálytermek digitalizálásával is lehetne a vidéki élet színvonalát növelni
Fotó: Farkas Tamás
A Csík LEADER Egyesületen keresztül mindeddig 67 – közszférát, vállalkozásokat, mezőgazdaságot is érintő – pályázatot bíráltak el pozitívan a jelenlegi pályázati ciklusban – hangzott el egyebek mellett a székelyföldi Leader egyesületek számára tartott csütörtöki szakmai kerekasztal-megbeszélésen.
2018. október 26., 11:522018. október 26., 11:52
A Székelyföldi Leader Egyesületek Találkozóját harmadszorra szervezete meg Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával együttműködve. A Hargita Megye Tanácsának épületében tartott csütörtöki eseményen Lázár Zoltán külgazdasági attasé elmondta,
például vidéki óvodák, napközik felújításával, építésével, az osztálytermek digitalizációjával, vagy sportpályák létesítésével gyermekek számára. Többek ezekre fogalmaztak meg igényt a helyi önkormányzatok.
Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a magyarországi Leader programról beszélt. Mint kifejtette, azáltal a vidékfejlesztésükre szánt európai uniós pályázati támogatást szinte teljes egészében le tudták hívni. Rövidesen pedig a következő, 2020 utáni pályázati ciklusra készülnek elő.
A találkozón többek között a Csík LEADER Egyesület részéről Mátéffy Mária munkaszervezet vezető is beszámolt tevékenységéről, és ismertette a romániai „pályázati gyakorlatot”. Mint mondta,
A Csík Leaderen keresztül 67 pályázatot bíráltak el pozitívan, ezekből 24 közszférát érintő pályázat, 18 vállalkozásokat támogató, 6 mezőgazdaságot, 17 civil szervezeteket, 2 pedig egyházakat segítő pályázat. A jövőben többek között a turizmus fellendítése céljából szeretnék, ha az úgynevezett malmok útja megvalósulna. A térségben ugyanis számos malom van, némelyek közülük még működőképes állapotban, például Csíkszentmártonban, Tusnádfürdőn és Kászonaltízen – s úgy vélik érdemes lenne kihasználni a bennük lévő lehetőségeket.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!