
Most nem akadály a szalagkorlát, a legrövidebb út ott vezet
Fotó: Pinti Attila
A csíkszeredai vasúti felüljáró újjáépítése, és környékének rendezése hivatott megváltoztatni azt a szokást, hogy a gyalogosok szinte kizárólag az építmény alatt, az úton és a vasúti síneken áthaladva közlekednek. Egyelőre az újonnan elkészült magas szalagkorlát sem akadály, átmásznak rajta.
2023. október 21., 09:052023. október 21., 09:05
Eddig sem a vasúti felüljáró volt a legrövidebb út azok számára, akik gyalogosan akartak eljutni a városközpont irányából a Hargita utca vasúti síneken túli részére.
Mindezt nemcsak szabálytalanul, de veszélyes körülmények között is, mert a kanyarodó út mentén nincs rálátás a közeledő autókra, a vasúti síneken való áthaladás pedig tilos.
A felüljárón így az évek során különlegességnek számított a gyalogos, és kerékpárral is csak az edzettebbek merészkedtek fel rá. A nemsokára befejeződő újjáépítés viszont ezeken a viszonyokon igyekezett változtatni,
Ezért is készült kerékpárút a felüljárón, és a korábbinál szélesebb járda a gyalogosok számára. Hogy egyértelműbb legyen a helyzet,
– ismertette kérdésünkre Bors Béla csíkszeredai alpolgármester. A másik oldalon is van szalagkorlát, de nem végig, ott biztosítják a lakók bejutását a felüljáró melletti ingatlanokhoz.
Fotó: Pinti Attila
A gyalogosokat viszont egyelőre ez az akadály sem állítja meg, mert átmásznak rajta – nyilván, fent még nem közlekedhetnek. Az elöljáró abban bízik, hogy
A felüljáró alatt aszfaltozás következik, korábban elkészült az esővíz-elvezető rendszer is – tudtuk meg.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
2 hozzászólás