A honosítás nem közigazgatási rutin

– Olyan időszakban érkezett Csíkszeredába, amikor a főkonzulátuson javában zajlott könnyített eljárással a visszahonosítás. Ez megnehezítette a beilleszkedést?

– Nem volt nehéz a beilleszkedés, hiszen készültem erre a feladatra, mind szakmai, mind emberi szempontból. Szakmai szempontból kihívás volt egy új rendszer megszervezése, hiszen egy kicsi, nemzetpolitikai feladatokat ellátó képviseletből egy nagy, adminisztratív feladatokat ellátó képviseletet kellett kiépíteni. Korábban alig volt konzuli ügye a képviseletnek, most pedig a legnagyobb képviseletnek számít e téren a magyar külképviseletek között. A közigazgatásban dolgoztam sok éven keresztül, de a magánszférában is kerestem a kenyeremet, és úgy érzem, hogy mindkettő hasznos volt, hiszen egy ilyen nagyobbacska főkonzulátus vezetése igényel közigazgatási, de sokszor a gazdasági életből vett tapasztalatokat is. Emberileg azért volt kihívás, mert egy új városba kellett költözni a családdal, és ez nem csak nekem, hanem a család számára is egy új kapaszkodást jelentett. Erdélyi származású vagyok, Marosvásárhelyről mentem el ezelőtt 21 évvel, tehát számomra nem jelentett olyan nagyon nagy újdonságot a csíkszeredai élet, de néha egy városon belüli költözés is kihívást jelent, egy 700 kilométeres költözés pedig sokkal nagyobb feladatokkal jár. Sikerült alkalmazkodni nem csak nekem, hanem a családomnak is.

– Az, hogy hazatért, és ezt igen komoly megbízatással tehette, feltételezem büszkeséggel tölti el.

– Mindenképpen nagy büszkeséggel tölt el, ugyanakkor felelősséggel is. A hazámat kell képviseljem itthon, vagy volt otthonomban, amiért olyan energiákat kell mozgósítani, ami korábban nem volt része az életemnek. Meghat az a szeretet és tisztelet, amivel találkozok, ugyanakkor az embert ráébreszti arra, hogy milyen felelősséggel és alázattal kell ezt a feladatot ellátni. Nagy értéke a konzulátusnak, hogy összetartó, jó csapat van, akik érzelmileg is átérzik azt, amit tesznek. Mindenkitől azt kérem, hogy ügyfélbarát közigazgatás legyünk. Van élet a konzulátuson kívül is, ebben az életben is részt kell venni, legyenek azok kulturális, sportesemények, rendezvények.

– Jelentős változásokat hozott a 2011-es év a főkonzulátus életében.

– Lényeges, hogy a főkonzulátus egy új épülettel bővült, a régi, Petőfi utcai épület mellett immár a Lazarus Házban történik az állampolgársági kérelmek átvétele, ott szervezzük az állampolgársági esküket. A Petőfi Sándor utcában van az útlevél, az anyakönyvek és lakcímkártyák kiadása, illetve a klasszikus ügyek intézése. Ez ma már egy bevált rendszer szerint működik. Igazából az elmúlt hónapok nagy kihívása az volt, hogy megszervezzük ezeket a folyamatokat, és ha jó a rendszer – márpedig úgy érezzük, hogy viszonylag jól működik –, akkor sok ügyet tudunk kezelni. Azon dolgozunk folyamatosan, hogy még jobban leegyszerűsítsük az eljárásrendet, hogy még több ügyfelet tudjunk kiszolgálni.
Elmondhatom, hogy Csíkszereda a legnagyobb forgalmat lebonyolító képviselet, sokkal több ügyet szolgál ki, mint mondjuk Kolozsvár vagy Szabadka.

Ha például valaki most szeretné előjegyeztetni magát az állampolgársági kérelem beadására, csak májusi időpontot tudunk adni. Amennyiben viszont kész van a dossziéja, akkor feliratkozhat a pótlistára, és várhatóan egy-két hónapon belül kaphat időpontot, hiszen sok a lemondás, lemorzsolódás. Ilyen esetekben a pótlistára feliratkozottakat telefonon értesítjük, ez egy nagyon jól működő rendszer. Aki számára tehát sürgős a magyar állampolgárság megszerzése, és a dossziéját elkészítette, feliratkozhat erre a listára, és hamarabb kap időpontot. Körülbelül hat hónapot kell várni egy ügy elbírálására, az eskütételtől számítva három-négy hónapon belül kerül sor az anyakönyvi kivonatok és a lakcímkártyák átadására. Az útlevélkérelmet be lehet adni körülbelül egy hónappal az eskütétel után, ez esetben a várakozási idő egy hónap. Ebben az évben már százezer fölött van az új magyar állampolgárok száma, úgy gondolom, a magyar közigazgatás az ügyintézés tekintetében kitűnőre vizsgázott.

– Az eskütételek, gondolom, egy életre szóló élményt jelentenek mindenkinek.

– Az eskütételeket a konzul kollégákkal felváltva bonyolítjuk le, ezek mindenki számára nagyon megható pillanatok. Naponta, adott esetben négy rend eskütétel van, feladatunk ezt úgy megszervezni, hogy minél több ember tehesse le az állampolgársági esküt, de az ideérkező ügyfelek ne úgy érezzék, mintha ez egy közigazgatási rutin lenne. Persze, ez senki számára nem rutin, mindenkinek nagyon rá kell készülnie, nagyon sok energiát, érzelmet szabadít fel, hiszen az ember nem tud közömbös lenni, amikor a teremben vele szemben férfiemberek is sírnak. Számunkra ez feladat, de érzelmi ráhangolódást is jelent, és nagyon szép emlékeket hagy mindenkiben. Reményeink szerint minden ember számára élményt jelent az eskütétel, van egy emlékkönyvünk, amelybe az esküt tevők írtak nagyon szép üzeneteket. Ezekből is látszik, hogy az emberek számára ez nagyon fontos kérdés.

Hogy érzi magát a családja Csíkszeredában?

– Négy fiam van, 14, 11, 9 és 7 évesek, iskolába járnak, a három nagyobbik fiam hokizik. A feleségem otthon van, a gyermekek életét intézni, a család ittléte is segít abban, hogy közelebb kerüljünk az itteni élethez. Sikerült beilleszkedni az iskolába, a hokicsapatba, a hittancsoportba és az egyéb iskolán kívüli tevékenységekbe. Ez így van rendjén. Fontos számomra, hogy kialakul egy baráti kör, részt veszünk a város, a konzuli kerület életében, ez jó dolog, és megkönnyíti a beilleszkedést.

– A hoki a család életében első, második helyen áll?

– Nem rangsorolnám, mondjuk azt, hogy a hoki fontos szerepet játszik a család életében. A fiúk közül hárman a Sportklub színeiben hokiznak, én magam az Erdélyi Független Amatőr Jégkorong Ligában játszom a csíkszeredai Pro Hoki nevű csapatban. Ez hobbi számomra. De igyekszem a magam lehetőségei szerint részt venni a hokiéletben is, a Magyar Jégkorong Szövetség alelnökeként próbálom a jégkorong sportot népszerűsíteni.

– A korábbi főkonzul többek között székely bicskát kapott, önnek már van huszárcsákója...

– Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy tiszteletbeli huszárrá fogadott a szentegyházi hagyományőrző huszáregylet. Megmondom őszintén, nem sok közöm van a huszárokhoz, a lovakhoz, de ami késik, nem múlik. A legkisebbik fiamnak különösen tetszik a csákó, sokszor fel is próbálta. Első pillanattól kezdve érzem a szeretetet, a tiszteletet, de érzem az ezzel járó felelősségét is, és tudom, nagyon kell vigyázni erre a tiszteletre.