
Szemetet halmoztak fel a hajléktalanok az Iris tömbháznál, de egyes lakók is odahordták a szemetüket
Fotó: Barabás Hajnal
Felhalmozódott szemét lepte el és ürülékbűz terjengett egy ideig a csíkszeredai Kossuth Lajos utcában félbehagyott Iris tömbház hátsó felében, a tömbház földszintjére ugyanis hajléktalanok költöztek, mindenféle limlomot gyűjtve maguk köré. A szemetet minap eltakarították.
2017. szeptember 13., 18:022017. szeptember 13., 18:02
Az ottani állapotokra egy közelben lakó hívta fel a Csíki Hírlap figyelmét, mint fogalmazott,
azoktól is tartott. Az ügyben kerestük a befejezetlen tömbház tulajdonosát, az Iris Service Rt.-t, és bár nem tudtuk elérni annak vezetőjét, megtudtuk, hogy jelzésünket követően, a napokban kitakarították a szemetet, a hajléktalanok is elköltöztek onnan.
A cég egyik munkatársa elmondta, azt tervezik, hogy lebontják a kerítést a tömbház körül, főleg az éjjel-nappali üzlet felőli részen, ugyanis azt tapasztalták, hogy sokan az onnan vásárolt italos dobozokat, egyéb hulladékot a tömbházhoz dobják be, sőt a közelben lakók közül is akadtak olyanok, akik a szemetüket a kerítés mögé borították. Az épület építésének befejezésén is dolgoznak.
Arról már korábban írtunk, hogy a Kossuth Lajos utcai tömbházat 1994-ben kezdte építeni az Iris Service Rt., azonban a szerkezet elkészültével az építkezés több évre leállt. 2005-ben újra hozzáfogtak, 2006-ra pedig elkészült a külső falazás és a hőszigetelés. 2007-ben szerették volna értékesíteni a lakásokat és kereskedelmi felületeket, de ez mindmáig nem történt meg.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
szóljon hozzá!