550 éve említik az írásos emlékek az egyik háromszéki falut, Aldobolyt. Erre emlékeztek a sepsiszékiek vasárnap. A falu megyezászlót is kapott Kovászna Megye Tanácsának elnökétől, Tamás Sándortól.
2011. november 21., 09:552011. november 21., 09:55
2011. november 21., 15:432011. november 21., 15:43
Az ünnepi esemény a református templomban istentisztelettel kezdődött, amelyet Benke János tiszteletes tartott. Az ünnepi igehirdetést követően Fodor Imre, Illyefalva polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a település életében fontos az ünneplés.
Az ünnepség keretében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke megyezászlót ajándékozott a református közösségnek. „Ez a 49. zászló, amelyet a megye templomaiban helyezünk el” – fogalmazott az önkormányzati vezető. A tanácselnök ünnepi beszédében kitért arra, hogy „Aldoboly mindig is határtelepülés volt, hiszen Háromszék legszélsőbb csücskén, Barcaság határán fekszik. A földrajzi helyzet kihívást, de lehetőségeket is jelentett, hiszen valamikor vámos hely is volt. A Jeles Napok Háromszéken rendezvénysorozat keretében emlékezünk meg egyik legrégebbi településéről, Aldobolyról”.
Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
szóljon hozzá!