Lezajlott pénteken a középiskolai felvételi keretében a második számítógépes elosztás. Hargita megyében ezúttal 18 diákot sorolt be a számítógépes program valamelyik középiskolai helyre.
2011. július 22., 17:182011. július 22., 17:18
2011. július 23., 16:192011. július 23., 16:19
Bár a középiskolai felvételi első számítógépes elosztása után Hargita megyében 34 gyerek maradt hely nélkül, a második elosztáson csak 18-an vettek rész, több mint tízen tehát valószínűleg nem folytatják tanulmányaikat, vagy pedig a felvételi még hátralévő időszakában próbálnak meg helyhez jutni.
A 18 résztvevőt elosztotta a számítógépes program a megmaradt középiskolai helyekre a diákok 5–8. osztályos médiájából és az országos felmérésen elért eredményeinek átlagából kiszámított felvélteli jegy, továbbá a megjelölt opciók alapján. Az első számítógépes elosztáson a megyében 2927 diák jutott be a középiskolákba.
A középiskolai felvételi keretében most oldják meg a speciális eseteket is, július 27-ig nyújthatnak be áthelyezésük érdekében kérvényt a tanfelügyelőségre azok, akik elégedetlenek a kapott hellyel és alapos indokot tudnak felhozni arra, hogy miért nem tudják azt elfoglalni. Szintén ebben az időszakban oldják meg az ikerpárok helyzetét is, nekik joguk van egy iskolában tanulni, és ha más-más tanintézménybe jutottak be, áthelyezik őket egymás mellé. Hargita megyében három ikerpár van ebben a helyzetben.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!