
Fotó: Delgaz Grid
Egy kb. marosvásárhelyi nagykórház méretű intézmény másfél éves földgázfogyasztására és kétéves villamosenergia-fogyasztására elegendő energiát csaltak el a Delgaz Grid elosztóvállalat fogyasztói tavaly.
Tavaly húsz megyében több mint 1400 esetben állapított meg energiafogyasztási visszaélést a Delgaz Grid áram- és földgázszolgáltatást biztosító nagyvállalat. A cég közleménye szerint ebből 840 eset áramlopást jelent, 570 pedig földgázlopást – utóbbi Hargita és Maros megyében is előfordult.
Az el nem számolt fogyasztások összmennyisége meghaladja a 20 millió kWh-t,
Az ellopott energia körülbelül egy százezer lakosú várost ellátó kórház másfél éves földgázfogyasztását és kétéves villamosenergia-fogyasztását fedezné – emelik ki példaként a közleményben.
A szolgáltató hangsúlyozta, hogy az improvizált berendezések, hálózathoz való csatlakozások veszélyt jelentenek nemcsak azok számára, akik törvénytelenül fogyasztják az áramot és a földgázt, hanem a környezetükben élő családok számára is, hiszen bármikor rövidzárlat vagy gázszivárgás, robbanás, mérgezés történhet.
Ráadásul a visszaélések nemcsak az elosztó szolgáltatónak jelentenek veszteséget, hanem a tisztességes fogyasztóknak is, akik rendszeresen fizetnek az elfogyasztott energiáért, hiszen
Mivel az el nem számolt fogyasztás lopásnak minősül, a károk behajtása érdekében a cég feljelentést tett az illetékes szerveknél.
Arra kérik a fogyasztókat, hogy amennyiben tudomásuk van olyan személyekről, cégekről, akik illegálisan csatlakoztak az áramhálózatra vagy gázvezetékekre, jelentsék azt a legközelebbi rendőrőrsön vagy a szolgáltatónál a raporteazafrauda@eon-romania.ro e-mail-címen vagy az ingyenesen hívható 0371 700 157-es telefonszámon.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
szóljon hozzá!