
Fotó: Gov.ro
Megkezdődött hétfőn a képviselőház jogi bizottságának ülése, amelyen megvitatják a korrupcióellenes ügyészség (DNA) igénylését a hálapénz elfogadásával gyanúsított Nelu Tătaru volt egészségügyi miniszter elektronikus eszközeinek átvizsgálására és lakásának átkutatására vonatkozóan.
2024. október 14., 16:222024. október 14., 16:22
Az ülésre érkezésekor a volt egészségügyi miniszter ártatlannak vallotta magát. Azt mondta, soha nem vett el pénzt a betegektől, és azt akarja, hogy derüljön fény az igazságra. „A Huşi-ban töltött időm több mint 60 százalékát a kórházban töltöm, a kórház az otthonom, ott dolgozom, ott alszom, ott eszem” – fogalmazott. Hozzátette:
Mint rámutatott, gyanította, hogy megfigyelik, de nem volt biztos benne – számol be az Agerpres.
Nelu Tătaru azt is elmondta, „csalódott”, amiért a pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) levette a jelöltlistájáról, anélkül, hogy erről egyeztettek volna vele. „Kiábrándító, hogy figyelmen kívül hagyják az ártatlanság vélelmét” – szögezte le.
A korrupcióellenes ügyészség pénteken jelentette be, hogy a képviselőház jóváhagyását kéri a hálapénz elfogadásával gyanúsított volt egészségügyi miniszter elektronikus eszközeinek az átvizsgálásához és lakásának átkutatásához.
A jogi bizottságnak hétfőn össze kell állítania a jelentését a DNA igényléséről, amelyről délután az alsóház plénuma is szavazni fog.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu pénteken bejelentette, hogy alakulatának képviselői megszavazzák Nelu Tătaru mentelmi jogának felfüggesztését.
A PNL elnöke, Nicolae Ciucă az ügy kapcsán azt nyilatkozta, hogy Tătarut menesztették a párt Vaslui megyei szervezetének éléről és a képviselőház egészségügyi bizottságának elnöki tisztségéből.
Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.
Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.
A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.
A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.
szóljon hozzá!