
Lehetségesnek és törvényesnek tartja Traian Băsescu államfő újbóli felfüggesztését Dan Voiculescu médiamágnás, a kormányban részt vevő Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke – derült ki abból az interjúból, amelyet az Agerpres hírügynökség közölt csütörtökön a politikus-üzletemberrel.
2012. augusztus 30., 17:132012. augusztus 30., 17:13
Voiculescu szerint a demokrácia kudarca az, hogy Traian Băsescu „ideiglenesen” visszatért az elnöki hivatalba, amit reményei szerint hamarosan „orvosolni” fognak. Kifejtette: az államfőt a „valóságos” Románia leváltotta, hiszen a népszavazáson részt vevő 8,4 millió polgár az országban élő szavazók 60 százalékát teszi ki. Voiculescu szerint egy „képzeletbeli” Románia az, amelynek választói névjegyzéke 18 millió nevet tartalmaz. A PC alapító elnöke szerint október végén, november elején kerülhet sor az államfő újabb felfüggesztésére, oly módon, hogy a leváltásáról rendezendő népszavazást – a választók iránt tanúsított „tisztelet” jeleként – együtt lehessen megtartani a parlamenti választásokkal.
„A július 29-i népszavazáson a választók 87 százaléka Băsescu leváltására szavazott: nem engedhetjük meg magunknak, hogy dacoljunk a demokráciával. A románoknak elegük van a tétovázásból. A népakaratot tiszteletben kell tartanunk, és ebben határozottaknak kell lennünk” – fejtette ki álláspontját Voiculescu.
A PC-nek hat törvényhozója van a román parlamentben és egy minisztere (a mezőgazdasági tárca vezetője) a bukaresti kormányban. A párt politikai súlyát inkább a Voiculescu tulajdonában lévő médiabirodalom adja, amely jelentős közvélemény-befolyásoló tényezőnek bizonyult az utóbbi években. Dan Voiculescu 1989 előtt a kommunista politikai rendőrség, a hírhedt Szekuritáte ügynöke volt, és ezért gyakran „Félixként” emlegeti a sajtó, állítólagos szekus fedőnevére utalva.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!