Visszaválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Orbán Viktor szerint a Fidesz és a kormány minden helyzetben, bárkivel szemben kiállt és kiáll Magyarország, az itt élők mellett. A pártelnök-miniszterelnök a Fidesz vasárnapi kongresszusán, miután újraválasztották, azt mondta: a Fidesz megtanulta, hogy nem ideológiákért, hanem Magyarországért kell kiállnia, így kiállt az országért „a nemzetközi és a hazai baloldallal szemben” is.

Szőcs Lóránt

2011. július 03., 17:042011. július 03., 17:04

2011. július 03., 17:562011. július 03., 17:56

Orbán: Magyarországon is legyen következménye a szavaknak és a tetteknek

„A hazai és a nemzetközi szocialisták politikája egyszerű, mint a faék: demokrácia csak akkor van, ha ők vannak a kormányon” – fogalmazott, hozzáfűzve: a magyar kormány kiállt az ország mellett, amikor nemtelen támadások érték Európában, és világossá tette, nem tűr beleszólást, kioktatást senkitől. „Kiálltunk az emberekért, amikor bank- és válságadót vezettünk be a megszorítások helyett (...), amikor csendben és békében elköszöntünk az IMF-től” – jelentette ki. Az emberek melletti kiállásként értékelte a miniszterelnök azt is, hogy közölték a rendvédelmi dolgozókkal: „senki, így ők sem követelhetnek maguknak indokolatlan előnyöket és kiváltságokat”. „Kiálltunk és továbbra is kiállunk azért, hogy Magyarországon is legyen következménye a szavaknak és a tetteknek, ezért ragaszkodunk az elszámoltatáshoz” – idézi Orbán Viktort az MTI.

Nem jutunk „görög útra”

Nem fogjuk hagyni, hogy Magyarország visszasodródjon a „görög útra” – jelentette ki a miniszterelnök. Szavai szerint készen állnak arra, hogy megvívják a Fidesz történelmének legnagyobb küzdelmét a múlt hibáival és azokkal, akik ma is védelmezik e hibákat. Vannak, akik jól jártak, miközben az emberek elveszítették munkájuk gyümölcsét; vannak, akik degeszre keresték magukat azon, hogy az országot a feje búbjáig eladósították – sorolta, hozzátéve, hogy vannak, akik a jövő útjáról a „görög útra” akarják terelni Magyarországot. A Fidesz azonban végig fog menni a jövő útján – hangsúlyozta. Az EU-elnökséget értékelve úgy fogalmazott: elvégezték a munkát, visszaverték a támadásokat.

Megtörtént a tisztújítás

Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort a párt XXIV., tisztújító kongresszusán vasárnap. A küldöttek újraválasztották a négy alelnököt, Kósa Lajost, Pelczné Gáll Ildikót, Pokorni Zoltánt és Varga Mihályt is. Orbán Viktor a leadott 1472 szavazatból 1468 voksot kapott. A régi-új alelnökök közül – a leadott 1478 szavazatból – Varga Mihály 1462, Kósa Lajos 1458, Pelczné Gáll Ildikó 1384, Pokorni Zoltán pedig 1318 voksot kapott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés
2025. október 27., hétfő

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában

Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában
2025. október 26., vasárnap

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt

Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt
2025. október 26., vasárnap

Hiperszonikus nukleáris fegyver tesztelését jelentették be az oroszok

Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélkül manőverező repülőgépet október 21-én – jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Vlagyimir Putyin elnöknek vasárnap egy vezetési ponton.

Hiperszonikus nukleáris fegyver tesztelését jelentették be az oroszok
Hirdetés