
Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter kedden kibocsátott rendelete nyomán ismét Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórháznak hívják Kovászna fürdőváros nemzetközi elismertségű intézményét.
2015. április 29., 14:202015. április 29., 14:20
2015. április 29., 14:262015. április 29., 14:26
A miniszteri rendelet fénymásolatát Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke tette ki kedden este a közösségi oldalára. Az RMDSZ színeiben megválasztott politikus közleményben mondott köszönetet mindazoknak, akik aláírásukkal tiltakoztak az ellen, hogy a minisztérium április elején önkényesen Teculescu-Benedekre módosította az intézmény nevét.
„Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös sikerként könyveli el az ügy eredményét, amely nem valósulhatott volna meg az orvostársadalom, a román és a magyar közösség, valamint a politikum összefogása, illetve ésszerű belátása nélkül” – fogalmazott a tanácselnök. A miniszter aznap bocsátotta ki az intézménynév visszaváltoztatásáról szóló rendeletet, amikor háromszéki politikusok átadták a minisztériumban a név visszaváltoztatására vonatkozó kérvényt, melyet több mint 29 ezer ember írt alá.
Felháborodást váltott ki, hogy április elején a tárca Nicolae Teculescu állítólagos balneológus nevét is beiktatta az alárendeltségében működő intézmény nevébe. Míg Benedek Géza a kórház alapítója, 25 évig az intézmény igazgatója, és egy nemzetközileg elismert sajátos gyógyító módszer kidolgozója volt, Nicolae Teculescu tevékenysége egyáltalán nem kötődött a szívkórházhoz, tudományos munkájának nem maradtak fenn emlékei. A kórház orvosai azt is kétségbe vonják, hogy a Kovásznán született, de a városból még a szívkórház megalapítása előtt elköltözött Teculescunak volt-e egyáltalán orvosi végzettsége.
A minisztérium egy kovásznai román egyesület kérésére a jó román-magyar együttélés és a multikulturalizmus elősegítése céljával iktatott román nevet is a kórház nevébe.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!