Visszalépést is jelenthet az új tanügyi törvény?

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az EMNT szerint a „sokat dicsért” új tanügyi törvény a kisebbségi oktatás tekintetében olykor visszalépést is jelenthet, mivel egyes felsőfokú oktatási intézményekben ellehetetleníti a magyar karok létrehozását. Különösképpen a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem példájára hívták fel a figyelmet.

Szőcs Lóránt

2011. augusztus 11., 15:332011. augusztus 11., 15:33

2011. augusztus 22., 16:222011. augusztus 22., 16:22

A MOGYE Bukarestbe küldött Egyetemi Chartája nem emelhető tövényerőre, hisz nem volt meg a kvórum

„A magyar oktatók és hallgatók példás összefogása és tiltakozása ellenére az egyetem szenátusának többségi része – saját szabályainak felrúgásával – olyan Egyetemi Chartát fogadott el, amely még az eddigi helyzethez képest is visszalépést jelent” – vélik a portálunkhoz eljuttatott, Tőkés László és Toró Tibor által jegyzett állásfoglalásban.

Szerintük meg kell vizsgálni, hogy a MOGYE többségi vezetőinek „elvakult döntése egyedi eset, vagy a homogén és egységes román nemzetállami politika újabb magyarellenes megnyilvánulása”. A kormány kellene határozottan fellépjen – hangsúlyozzák, meg kellene vétózni és újratárgyalni „a törvény betűjével és szellemével egyaránt ellenkező” szenátusi döntést.

Az erdélyi magyar orvosképzés szerintük nemzetstratégiai jelentőségű, egyetlen elfogadható megoldás egy önálló tagozat létrehozása és működtetése lehetne. Határozottabb fellépést várnak a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ-től.

„Miközben a MOGYE többségi vezetőinek szűklátókörűségét és törvénybe ütköző szabálytalanságait határozottan elítéljük, ugyanakkor – a nemzeti együttműködés szellemében – felszólítjuk az RMDSZ vezetőségét, hogy kormányzati eszközei birtokában akadályozza meg a MOGYE törvénytelen Egyetemi Chartájának jogerőre emelését, és tegyék koalíciós szerepvállalásuk fennmaradásának feltételévé – a magyar közösség érdekeivel összhangban álló területi-közigazgatási reform mellett – az állami egyetemek magyar tagozatainak a létrehozását is. Ennek hiányában a kormányzati részvétel folytatása nem közösségi, hanem csupán szűk csoportérdeket szolgál.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés
2025. október 27., hétfő

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában

Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában
2025. október 26., vasárnap

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt

Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt
2025. október 26., vasárnap

Hiperszonikus nukleáris fegyver tesztelését jelentették be az oroszok

Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélkül manőverező repülőgépet október 21-én – jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Vlagyimir Putyin elnöknek vasárnap egy vezetési ponton.

Hiperszonikus nukleáris fegyver tesztelését jelentették be az oroszok
Hirdetés